:: Halasi Média ::
    Kapcsolat

2010.07.29. 13:13.

Kikapott a KFC és a Szpari is
 

Két és fél hét múlva kezdődik el a megyei I. és III. osztályú labdarúgó-bajnokság is. A két érdekelt halasi csapat gőzerővel készül a rajtra, ezért a kemény edzések mellett tréningmeccseket játszanak a keretek. A Kiskunhalasi FC első két mérkőzését 2-0-ra megnyerte, a Kiskőrös elleni idegenbeli találkozó előtt izzasztó tréningeken vettek részt a fiúk. A meccsen a Csehó-Kovács Krisztián (Gerner Dániel) - Bogdán Róbert (Máté-Tóth Viktor, Kárász Zsolt, Brindza Tamás, File István - Mészáros Tibor, Balkó Roland, Ficsór Miklós, Ábrahám László - Csáki Róbert, Farkas András (Pajlovics Zoltán) összeállítású csapat lépett pályára. Többen sérülés és egyéb elfoglaltság miatt nem lehettek ott a zöld gyepen. A visszatérő Csáki góljával megnyertük az első félidőt, és uraltuk a találkozót. A fordulás után, a hajrában kiütközött a kemény edzések fáradtsága és ekkor megszórt minket a hazai csapat- írja a KFC honlapja. Kiskőrös - Kiskunhalasi FC 4-1 (0-1). A megyei III. osztályú szezonra készülő Spartacus a tavaly, a megyei II. osztályban 2. helyen végző Harkakötönyt fogadta hazai pályán. ASpartacus a Suba - Vígh, Lódri, Muntyán, Lajkó - Lőrincz, Árvai, Takács,  Kovács I. - Ódor, Csernák, cserék: Kazinczi, Kollár, Gyenizse, Lovas, Nyúl, Krizsán összeállításban játszott. A vendégek két gólos előnyre tettek szert, majd Kazinczi gólja újra nyílttá tette a találkozót. A Szpari honlapjának beszámolója szerint a szünet után több helyzet is kimaradt, így nem változott az eredmény. A halasiak szombaton a Vadkert FC ellen játszanak előkészületi meccset.

Jáger Levente


 


 
 
 
Anyakönyvi hírek
Moziműsor
Cégmutató
Helyi buszmenetrend
VOLÁN menetrend
MÁV menetrend
Nevelési és oktatási intézmények
Közérdekű információk
Kistérség
Várható időjárás Kiskunhalason
 
 

Copyright 2008 Halasmédia Non-profit Kft. Minden jog fenntartva.
A Halas Tv és Halasi Tükör szerkesztősége: 6400 Kiskunhalas, Bethlen G. tér 1. Telefon/Fax: 77/423-003
Design és webhosting: Elitnet.hu