ENSZ-küldött lenne a diákpolgármester
A hét arca

ENSZ-küldött lenne a diákpolgármester

Komoly célokat fogalmazott meg maga számára Kiskunhalas új diákpolgármestere. A 16 éves Szabó-Kocsis Dorottya nem szereti az átlagos kihívásokat, céltudatos, és beszélgetésünk végére biztos voltam benne, hogy a Bibó István Gimnáziumban tanuló diáklány meg is valósítja azt, amit el akar érni. Elárulta, hogy kulturális antropológusi hivatás érdekli és legfőbb álma az, hogy ENSZ-küldött legyen. Előtte még a halasi diákságnak szeretne segíteni, ebben is maximalista lesz.

 

 

 

- Hogy lesz valakiből diákpolgármester?

- Én sem úgy ébredtem fel a választás reggelén, hogy én nyerem a választást. Hirtelen jött ötlet volt, úgy voltam vele, hogy megpróbálom, jelöltek.

- Szabad tudni, hogy milyen volt a szavazati arány?

- Persze, nem titok. Négy szavazatott kaptam én, hármat a másik lány. Két alpolgármester segíti a munkámat, Forgó Lili, a Tekóban, Hegedűs Ildikó a kertvárosiban tanul. A megbízatásom egy évre szól.

- Mi volt az első gondolatod?

- Hú, ez jó kérdés. Biztos voltam és most is biztos vagyok abban, hogy szorosabb együttműködésre van szükség a diákságon belül. Tudom, hogy mindenkinek van jó oldala és én ezt szeretném kamatoztatni a diákönkormányzat munkájában. Azt is érzem, hogy több olyan programra van szükség, ahol a korosztályom tagjai együtt vannak.

- Előre eltervezed a dolgaidat?

- Inkább azt mondanám, hogy elég spontán vagyok. Ha érzem, hogy máshogy alakul, mint azt előre számítani lehetett, akkor alkalmazkodom az új szituációhoz. Szerintem ezt tudom kamatoztatni majd diákpolgármesterként is.

- Megmondom neked őszintén, hogy én még nem voltak diákönkormányzati ülésen. Hogy kell ezt - elképzelni?

- Sokban hasonlít a képviselő-testületi tanácskozásokhoz. Szavazunk, vannak napirendek, hozzászólások, persze nem olyan véresen komoly. A Krisztián (Kapus Krisztián, a házigazda Szaki igazgatója A szerk.) igyekszik kordában tartani bennünket. A hangulat jó, van, amikor egy órás megbeszélést tervezünk és két órán át tart az eszmecsere (mosolyog)

- Tudod már, hogy miben szeretnél változtatni?

- Szerintem vannak olyan bajok, problémák, amiket a diákok túl könnyedén vesznek. Ez biztosan nem jó így, szeretnék ezen is javítani. Kevés igazi közösség van, működik a diszkrimináció, ami egyáltalán nem jó. Fontos az is, hogy a diákönkormányzat minden lehetséges fórumon fellépjen az általa képviseltek érdekeiért.

- Egy polgármester közszereplőnek számít, te is azzá váltál?

- Tudom, hogy több felelősség hárul rám, mint egy diákra. Bármikor kereshetnek bajokkal, problémákkal. Nekem segítenem kell. Vannak kötelezettségeim is, például a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alakuló ülésén is ott voltam. Aztán megyünk november 4-én Magyarkanizsára.

- A kortársaid mennyire tudják, hogy te vagy a kvázi vezetőjük?

- Meglepődtem én is, hogy mennyien gratuláltak a választás után. Ismeretlenek, ismerősök kívántak nekem jó munkát és persze jelezték, számítanak rám.

- Ahogy így elbeszélgetünk, nekem az a benyomásom, hogy te nem egy olyan ülős, beletörődős típus vagy. Tévedek?
- Egyáltalán nem. Amiket szeretek, azokban pörgök, minden energiámat beleadom. Ilyen ez a mostani feladat is.

- Matek, fizika, vagy magyar, töri?

- Inkább humános vagyok, magyar, történelem és a nyelvek érdekelnek inkább. Németet, angolt is tanulók a Bibóban.
- ..és mi leszel, ha nagy leszel?

- A kulturális antropológia érdekel leginkább. A népcsoportok közti konfliktusok megoldása vonz, ezzel szívesen foglalkoznék felnőtt koromban.

- Ez azért nagyon komoly egy tizenéves lánytól, nem?

- Persze, hogy komoly. Elhatároztam, hogy ENSZ-küldött szeretnék lenni. Sok lehetőséget látok benne. Szerintem, ha bekerülnék, tudnék segíteni tudnék a kedvenc országomnak is.

- Melyik az?

- Pakisztán.

- Miért éppen Pakisztán?

- Volt egy álmom, amelyben ez az ország szerepelt. Ezután néztem meg a térképen és kutattam fel mindent, amit tudni lehet róla. Vannak pakisztáni netes ismerőseim. Kulturális antropológusként tudnék segíteni az ottani nemzetiségi konfliktusok kezelésében, ez a célom. Nagyon érdekel. Minden nap meghallgatom, elolvasom a híreket is, e nélkül nem lenne kerek a világ számomra.

Jáger Levente

Még több cikk

A KNKSE-től a Ferencvárosig

A KNKSE-től a Ferencvárosig

Élveztem minden pillanatot!

Élveztem minden pillanatot!