A tanítás szerelmese
- Apukám mindig azt mondta, hogy az életben bármit elvehetnek tőlünk, de a megszerzett tudást azt soha. Mindig is felnéztem és hallgattam a szüleimre, úgyhogy fel sem merült, hogy nem tanulok tovább- mondta a vele készült interjúban Köves Ágnes. Sohasem éreztették vele, hogy cigány származású, az iskolában sokat segítettek neki. Főiskolát végzett, diplomája lett és most is örök szerelmével, a tanítással foglalkozik.
- Amikor rólad hallok, akkor téged mindig példaképnek állítanak…
- Azt képviselem és szeretném a legjobb tudásom szerint átadni az embereknek, amit én tanultam a szüleimtől. Apukámtól a kitartást, pozitív hozzáállást, reális rálátát a dolgokra, a csapatmunka fontosságát,anyukámtól az empátiát, a család és emberek önzetlen szeretetét, az összetartás fontosságát. Ezeknek az ötvözetét próbálom én is közvetíteni az emberek felé.
- Volt gyermekkori álmod arról, hogy ha nagy leszel, mit szeretnél csinálni?
- Természetesen igen, mint minden gyereknek, nekem is voltak álmaim, mindig más és más volt az aktuális kedvenc. Boltos nénitől kezdve fodrászon át a tanító néniig, sok minden szerettem volna lenni. Amit biztosan tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden gyerekkori álmomat valamilyen szinten kipróbálhattam. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképzőben szereztem élelmiszer-eladói képesítést. A fodrászkodás iránti szeretetemet az osztálytársaimon illetve a szűk és tágabb rokonságon élhettem ki… A tanítás az meg örök „szerelem” maradt, ebből még nem sikerült kinőnöm.
- Nehéz vagy könnyű gyermekkorod volt?
- Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hisz olyan fantasztikus szüleim vannak, hogy a négy húgommal együtt soha nem kellett szenvedtünk hiányt semmiben. Nem éltünk „nagy lábon” de mindenünk megvolt, amire szükségünk volt, elsősorban az a mérhetetlen szeretet, az érzelmi stabilitás, ami körülvett és most is vesz minket. A szüleink rengeteget dolgoztak, csak azért, hogy mi ne szenvedjünk hiányt semmiben.
- Példaképek?
- Az én nagybetűs példaképeim a szüleim, hisz amit tettek, tesznek értünk a mai napig, szinte emberfeletti teljesítménynek tűnik. Mind a ketten több műszakban dolgoztak, túlórákat vállaltak, hogy minket, gyerekeket megfelelően tudjanak nevelni, iskoláztatni. Mindketten egyformán kivették részüket a gyermeknevelésből.
- Milyen tanuló voltál, melyik iskolába jártál?
- A Szűts József Általános Iskolába jártam. Nagyon jó osztályfőnököm volt, mind az alsó, mind a felső tagozaton, valószínűleg nekik is köszönhető, hogy a 36 fős létszámú osztálybanegyedüli cigányként soha nem éreztem magam a származásom miatthátrányos helyzetűnek vagy kirekesztettnek. Nagyon jó osztályközösség volt a miénk. Szerettem iskolába járni, a későbbiekben ez is hozzásegített ahhoz, hogy én magam is pedagógus lettem.
- Mikor döntötted el, hogy te mindenképpen tovább akarsz tanulni?
- Az nem volt kérdés, hogy tovább tanulok-e, hisz a szüleim már akkor nagyon fontosnak tartották, hogy tanult emberekké váljunk. Apukám mindig azt mondta, hogy az életben bármit elvehetnek tőlünk, de a megszerzett tudástazt soha. Mindig is felnéztem és hallgattam a szüleimre, úgyhogy fel sem merült, hogy nem tanulok tovább. Így utólag is nagyon hálás vagyok ezért az előrelátásért.
- Melyik főiskolára jártál?
- A Bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolára jártam. Nagyon szerettem itt tanulni, főleg egy pedagógus miatt, ő a főiskolatanszékvezetője volt, Raicsné Dr. Horváth Anikó aki sajnos már nincs közöttünk. Őt a mentoromnak, szakmai vezetőmnek és barátomnak tartottam, nagyon sokat tanultam tőle a szakmáról, hozzáállásról, alázatról, empátiáról és még sorolhatnám.
- Diplomásként rögtön el tudtál helyezkedni?
- Amikor elkezdtem a főiskolát, akkor már a KertvárosiÁltalánosIskolában dolgoztampedagógiai asszisztensként. Kilenc évig tartott. Nagyon hálás vagyok az akkori iskolavezető asszonynak, mert lehetőséget adott a továbbtanulásra, és mindvégig hitt és bízott bennem. A kollégámtól is sokat tanulhattam szakmailag, nagyon jó kis csapat voltunk. A zömével a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
- A családotokban nem te vagy az egyetlen diplomás. Te voltál a példakép a többiek számára?
- Szerencsére több diplomás van a családban, mivelhogy ugyanazzal a háttérrel rendelkeznek, mint én, így számukra sem volt kérdéses a továbbtanulás. Ildikótöbb szakmával rendelkezik, a varrás mellett élelmiszer eladói képesítést, majd dajka képesítést szerzett. Jelenleg a felsővárosi óvodában dolgozik, nagyon szeretik és elismerik a munkáját. Eleonóra szintén élelmiszer-eladói képesítést szerzett, majd az akkori Garbai Sándor Szakképző Iskolában érettségizett, a diplomáját a bajai Eötvös főiskolán szerezte, művelődésszervezői szakon. Márta húgom, ugyanazzal az iskolai végzettségekkel rendelkezik, mint a Eleonóra. Zsuzsa a „legkisebb” testvér a kereskedelmi iskolában szerzett vendéglátóipari szakmát, majd ő is a Vári Szabó szakközépiskolában érettségizett. Ő szeptembertől fog a Pécsi Tudományegyetemre járni. Nagyon büszke vagyok a húgaimra, hisz egytől-egyig fantasztikus emberek, amennyire példaképük vagyok, legalább annyira példaképem nekem is mind a négy húgom.
- Most mit csinálsz, mi a munkád?
- Jelenleg a Jánoshalmi Hunyadi Általános Iskola Gimnázium és Szakközépiskolában tanítok. 2009-ben kezdtem el itt dolgozni, mint tanító és osztályfőnök. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az akkori és a jelenlegi iskolavezetéstulajdonképpen szabad kezet adott a nevelő-oktatói munkámban. Zömében hátrányos helyzetű gyerekeket tanítok.
- Milyennek ítéled a halasi cigányság helyzetét?
- Úgy gondolom, az elmúlt években sokat fejlődött a cigányság, köszönhetően a különböző felzárkóztatást segítő programoknak. Szűcs Csaba alpolgármester rengeteg energiát, munkát fektet a leszakadó rétek felzárkóztatásába. Természetesen nagyon sok még a tennivaló, ami teljes embert igényel. Most is indulnak különböző programok, ami kifejezetten a „veszélyeztetett ” 12-18 éves korosztálynak fog segítséget nyújtani. A jelenlegi városvezetés, úgy gondolom, nagy hangsúlyt fektet ezeknek a problémáknak az orvosolására, felismervén, hogy csak a megfelelő szakemberekkel lehetérdemben eredményeket elérni.
- Miben kellene sürgősen változtatni?
- Röviden: sok esetben a hozzáálláson. Mindenekelőtt nagyfokú szemléletváltásra lenne szükség. Vallom, hogy azokon a családokon tudunk segíteni, akik tudják és el is fogadják a segítséget. Bebizonyosodott, hogyha előítéletek helyett teret és lehetőséget kapnak az emberek, nagy százalékuk tisztességgel megállja a helyét. Mennyivel jobb lenne, ha a negatív hozzáállás helyettpozitív szemléletre váltanánk. Például az év végi értékelőn több óvodai és iskolai vezető könnyeivel küszködve sorolta az ott dolgozó cigányszármazású asszisztensekeredményes munkáját, pozitív hatását, megbízhatóságot és még sorolhatnám. Kivétel nélkül minden vezető ragaszkodik a cigány származású dolgozójához. Ha a szemléletváltás ebben az irányban haladna, akkor sokkal kevesebb problémáról beszélhetnénk. Ezért is örülök ennek a sorozatnak, amit elindítottatok, olyan jó érzés, hogy értékeket mutattok be, és pozitív dolgokról is lehet olvasni.
Jáger Levente
