Miért szeretem...? - Kovács Viktória
A hét verse

Miért szeretem...? - Kovács Viktória

Ezen a héten Kovács Viktória, az Eötvös József országos középiskolai szónokverseny bibós továbbjutója és a Hatvani Zoltán szavalóverseny idei győztese mondja el, miért szereti az alábbi költeményt.

 









Radnóti Miklós: Levél a hitveshez

A mélyben néma, hallgató világok,

üvölt a csönd fülemben s felkiálltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
s szívemben nappal újra megtalálom, -
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésű büszke páfrány.

Mikor látlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjúságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, -remélem újra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is itt felejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát, -
s országok utjait; bíbor parázson,
ha kell zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2x2 józansága hull rám.

 

Az, hogy humános embertől azt kérjék, válassza ki kedvenc művét, szinte lehetetlen vállalkozás. Mégis, valamiért ez alkalommal rögtön egy vers jutott eszembe és úgy gondolom, ez nem véletlen. A Levél a hitveshez tipikusan az az alkotás, melyen nem lehet nem elgondolkodni. Lehengerlően szép és fájdalmas egyben. Az ember olvassa és minden sornak olyan súlya van, hogy szinte fizikailag érezhető. Megunhatatlan. Azt hiszem, ez mutatja egy költemény valódi értékét, hogy nem évül el. Ez a vers pedig, ahogyan költője is: Örök.

 
Pál László rovata

Még több cikk

Miért szeretem? – Mátó Gergő

Miért szeretem? – Mátó Gergő