Miért szeretem? – Zsoldos Ildikó
A hét verse

Miért szeretem? – Zsoldos Ildikó

Ezen a héten Zsoldos Ildikó, a Kisszállási Általános Iskola igazgatója mondja el, miért szereti az alábbi költeményt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fodor András: A búcsúzó Sallai szól

- Rimay rímei után –

Calvin téri hazám,

nem rogyhatsz már reám,

itt hagylak immár téged,

bár hajam hullását,

őszbe fordulását

nem kéméllettem tőled,

jobb immár megválnom,

hogysem búdat látnom

vagy elszöknöm mellőled.

Ó, dicsétől fosztott

sok idétlen oszlop,

árva s puszta hajlékom,

reménységekkel csalt,

gonddal, dűhvel irdalt

testnyugotó árnyékom,

sok-sok értekezlet,

miközben ülnöm kellett,

mint kit ólom álom nyom.

Bár arany érdemet

kaptam, immár megyek

és nem is ógok, mógok,

mert akit vitézül

anya világra szül,

van annak sebe jó sok.

Nem szólhat dolgokhoz.

Ha szól, haragot hoz,

félben vész, amit mondott.

Támad új nap már a

könyvtári világra?

Haj, nehéz ezt elhinnem,

míg könyvtárat csak a

Miniszterünk húga

kap az államtól ingyen,

míg maga hasznával,

préda kapásával

a szívét hizlalja minden.

Káemkás barátim,

megszűkült magyarim

Isten legyen hozzátok,

lelketek javáért,

jótok áldásáért

vétkem megbocsássátok!

Házatok oltalmát,

mint Isten erőt ád,

ne hagyjátok, lássátok!

Minden atyámfia,

kinek már sok hia,

s te is vitéz Papp ecsém,

kiket ide szerzék,

Bereczkyt és Szentét

óvd meg, látva, mily serény.

Éva, Vera, Balázs!

Sosem érhet blamázs,

Míg bennük az őserény.

No meg Pelejtei,

nehéz felejteni!

Hírem immár rábízom,

Hogy majd minden nation

by public relation

érdemeimről hallhasson,

értem szájok áldást,

méltó magasztalást

mi Urunknak mondhasson, -

mondván: „Idvezítsed,

jóban részesítsed

őt, ki nékünk búcsút int,

merthogy mindig bízott,

hasznokon nem hízott,

mindig óvott, sose nyirt,

szolgált Barabásit,

nincs, ó, senki más itt,

aki annyit nyelt, kibirt.”

         - Mit mondhatok? Éltem,

hol bátran, hol féltem,

kedvvel, búval, panasszal,

hol méltó vádlásban,

több rágalmazásban,

mert egész föld foly azzal;

vétkemben rettegtem,

jóban örvendeztem,

s vigadtam az igazzal.

Most is híveimmel,

törhetetlen hittel

vigadjak, ne búsuljak!

Kisszállás és Baja,

életem sok baja

távoztassék tőlem. Hadd

hangozzék vidám dal,

házi poétámmal

koccintani engedj Papp!

 

Nagyon sok kedves versem van, nehéz volt a választás. Végül is azért választottam ezt a kevésbé ismert költeményt, mert talán ehhez fűződik a legkülönlegesebb élményem. Fiatal pedagógusként kerültem Kisszállásra és abban az évben vette fel az iskola a Sallai nevet. Februárban hatalmas ünnepség volt, ahova meghívták a család még élő tagjait és persze rengeteg vendéget. Az akkori igazgató megkért, hogy szavaljam el ezt a művet, mert ezt felnőttnek kellene mondania. A vers hosszú és tartalmas mondanivalóval felruházott költemény. Nem volt egyszerű megtanulni sem. Emlékszem gyönyörű napsütéses idő február 23-án. Nagyon szép ünnepség volt és úgy éreztem, én is jól mondtam a költeményt. Az ünnepség után odajött hozzám egy férfi és kedves hangon megdicsért azért, hogy ráéreztem a vers hangulatára és érzelmi pontjaira. Néhány percig beszélgettünk, majd búcsúzóul bemutatkozott: Fodor András. Óriási meglepetés és boldogság volt ez. Keveseknek adatik meg az, hogy a költő személyesen gratulál a szavalathoz. Ennyi év után még mindig pontosan emlékszem minden szavára.

 

Pál László rovata