Botrány kerekedik a csipke-hungarikum körül?
Gazdaság

Botrány kerekedik a csipke-hungarikum körül?

„Isten irgalmazzon a városnak!” – e szavakkal köszönt el megbízatásától a világhírű halasi csipke-műhelyet üzemeltető alapítvány elnöke. Várnai Lászlónak abból lett elege, hogy a hungarikumos civil szervezet működésébe betört a személyes ambíció és a pártpolitikai zsákmányszerzés. Pajor Kálmán – aki évek óta támadja Várnait és a manufaktúra igazgatóját – szerint pazarlás és túlszámlázás írható a rovásukra.

 
Miután évek óta éleződtek a feszültségek a város leghíresebb produktumát gyártó alapítvány körül, most bekövetkezett az első botrányszagú lépés. Várnai László volt polgármester, a Csipke-közalapítvány elnöke váratlanul lemondott tisztségéről. Levelében (lásd teljes terjedelmében alább!) azt írta: miután 20 éven át több tisztségben szolgálta Kiskunhalast, megtiszteltetésként vette át a halasi hungarikum-műhely működtetésének feladatát. Most azonban „kuratóriumi üléseken egyre kínosabb, szégyentelen viták” alakultak ki, „folyamatos volt az igazgatónő, Kiliti Zsuzsanna munkájának becsmérlése, és a teljesen megalapozatlan gyanúsítgatások”.

Mindez Várnai szerint azóta van így, hogy Pajor Kálmán fideszes önkormányzati képviselő és Csipke-kurátor és Szakál Aurél által megkezdődött az „az utolsó, független halasi alkotó műhely Fidesz általi megszállása”. Ezután „jött a sokszor látott Fidesz-technika, az ügy kriminalizálása: a felügyelő bizottság (fb) ok és cél megjelölése nélküli illegitim vizsgálatának lefolytatása a kuratórium előzetes értesítése nélkül, megalapozatlan, túlzó megállapításokkal… a teljes káosz” – írta Várnai, hozzátéve: „a Csipke-kuratórium döntéseit a tulajdonos önkormányzat sem védte meg, szabad folyást engedett, a zsákmányszerző Fidesz nyomulásának. Nálam ekkor telt be a pohár, én nem erre szerződtem.”

Várnai, aki éveken át jó ingyen végezte a munkáját, drámai hangon így zárta levelét: „Isten irgalmazzon annak a városnak, melynek értékeit saját elöljárói zúzzák szét!”

Pajor Kálmán, aki nemcsak Csipke-kuratóriumi tagként, hanem fia felesége révén családilag is érintett a Csipke-manufaktúra működésében, minderre igen éles hangnemben reagált. Válaszlevele (lásd alább!) szerint Várnai „mártírt játszik és menekül”, pedig – állítja Pajor – „a háttérben felelőtlen, pazarló gazdálkodás miatt felelőssége van”. Pajor tudni véli, hogy egy meg nem nevezett angol céget indokolatlanul drágán bíztak meg szerteágazó feladatokkal (reklámanyagoktól nyílászáró-tömítésen át kazánszivattyúig), és például e szivattyú ügyében 270 ezer forinttal többet fizetett ki a Csipke-műhely, mint kellett volna. A Halasmédia úgy tudja, a cég ennek az adminisztratív tévedésnek ellentételezéseként 2 évvel meghosszabbította az alapból 2 éves garanciavállalást. Pajor konkrétumok említése nélkül továbbá azt írta: másutt is túlszámlázásokat és gépjármű-elszámolási szabálytalanságokat talált az fb. Szerinte nem a Fidesz zsákmányszerző nyomulásáról van szó, hanem annak tisztázásáról, hogy a többletszámlázások kinek a zsákmányai lettek.

Reagált a Fidesz-KDNP frakció is, amelynek vezetője, Skribanek Zoltán úgy fogalmazott: Várnai László eddigi közéleti tevékenységét a megfutamodás nem jellemezte, ezért „érthetetlen számunkra, miért távozik posztjáról egy zajló vizsgálat közben”. Skribanek hozzátette: a szocialista képviselők bizonyíthatták volna a Halasi Csipke iránti érzékenységüket a költségvetés megalkotásakor, mikor a Fidesz javaslatára emelt összegű támogatást kaphatott a Halasi Csipke Közalapítvány, de a képviselő-testületben egyedüliként, a baloldal képviselői nemmel szavaztak erre. „A kormányzati támogatásnak és megrendeléseknek köszönhetően a Halasi Csipke eredményes korszakba jutott. Elkötelezettek vagyunk városunk büszkesége, a Halasi Csipke hírnevének további megerősítésében” – írta a Fidesz-KDNP frakció vezetője.

A Csipke-alapítvány egyébként valóban döntött egy vizsgálatról, amit ráadásul nem saját hatáskörben, hanem az önkormányzati apparátussal kiszélesítve hajtottak volna végre. Ezt viszont éppen a kuratórium kritikus tagjai akadályozták meg.

(Munkatársainktól)
 
DR. VÁRNAI LÁSZLÓ NYÍLT LEVELE
 

„Tisztelt Polgármester Úr!

Hivatkozással 2014. március 18-i szóbeli bejelentésemre megerősítem, hogy a Halasi Csipke Közalapítvány Kuratóriumi elnöki tisztségemről, és egyben Kuratóriumi tagságomról 2014. március 31. napjával lemondok.

 

Lemondásomat az alábbiakkal indokolom:

 

1990-től 2010-ig különböző választott tisztségekben, ezen belül 2002-től 2010-ig polgármesterként igyekeztem szülővárosomat, Kiskunhalast legjobb tudásom szerint, tisztességgel, közmegelégedésre szolgálni. Nyugdíjba vonulásom után megtiszteltetésként éltem meg, hogy a Képviselőtestület a Halasi Csipke Közalapítvány Kuratóriumi elnökévé választott.

 

A kuratórium tagjaival együtt törekedtünk megvalósítani a közalapítvány céljait, kiemelten büszkeségünk a halasi csipke hírnevének öregbítését, és működési feltételeinek biztosítását. Ragyogó sikereket ért el a csipke az elmúlt időszakban is, melyben elévülhetetlen érdeme van a fantasztikus kapcsolatrendszerrel bíró csipkéért fáradhatatlanul dolgozó igazgatónőnek, Kiliti Zsuzsannának. Közös munkánk egyik csúcspontja volt, a 2012. december 13. napján „Cérnába szőtt évszázad-110 éves a halasi csipke” címmel az Iparművészeti Múzeumban rendezett több ezer látogatót vonzó kiállítás, melyre okkal lehetett büszke minden halasi.

 

A kuratóriumon belül sajnálatosan már ez időben feszült hangulat uralkodott, mert új kurátort választott a képviselő-testületi többség, a családi kapcsolatai által érintett, Pajor Kálmán személyében, aki folyamatosan összekeverte a képviselő-testületi miliőt, egy civil szervezet vezető testületének konfliktusmentes döntéshozatali mechanizmusával. Kisvártatva egy új társat is ajándékozott neki a képviselő-testület, Szakál Aurél személyében, így nyíltan megkezdődhetett az utolsó, független halasi alkotó műhely Fidesz általi megszállása.


2013. elején még sikerült elhárítani- a halasiak tiltakozásával megerősítve- azt a szervezeti átalakítást mely a Csipke Ház önállóságát szüntette volna meg. Sajnálatosan folyamatos maradt az igazgatónő, Kiliti Zsuzsanna munkájának becsmérlése, és a teljesen megalapozatlan gyanúsítgatások.


E jelenségeket a kuratóriumi üléseken egyre kínosabb, szégyentelen viták során, így-úgy mederben tudtam tartani, és a kuratórium meg tudta védeni az igazgatónőt a nemtelen támadásoktól. Azután jött a sokszor látott Fidesz technika, az ügy kriminalizálása. Ennek részevolt a Felügyelő bizottság ok és cél megjelölése nélküli illegitim vizsgálatának lefolytatása a kuratórium előzetes értesítése nélkül, egyrészt megalapozatlan, másrészt túlzó megállapításokkal, egyhangúlag hozott kuratóriumi határozatok Képviselő-testületi döntéssel történő negligálása, a teljes káosz.


A kuratórium döntéseit a tulajdonos önkormányzat nem védte meg, szabad folyást engedett, a zsákmányszerző Fidesz nyomulásának. Nálam ekkor telt be a pohár, én nem erre szerződtem. Kuratóriumi elnökként éveken keresztül jó szívvel, ellenszolgáltatás nélkül végeztem a munkámat, de e Fidesz-es cirkuszban nem kívánok részt venni, ezért kénytelen vagyok a megtisztelőnek érzett társadalmi tisztségemről lemondani. Isten irgalmazzon annak a városnak, melynek értékeit saját elöljárói zúzzák szét!

 

Kiskunhalas, 2014. március 31.

 

Dr. Várnai László
nyugalmazott polgármester
a Halasi Csipke Közalapítvány volt elnöke"

 

PAJOR KÁLMÁN NYÍLT LEVELE

 

„Nyílt levél a halasiakhoz! Csipke ügyben csak az igazat!

Dr. Várnai László hirtelen elhatározással, a lemondás igazi okát nem ismerők sajnálkozása közepette lemondott a Halasi Csipke Kuratórium elnökségéről.

Dr. Várnai Lászlónak régi trükkje, hogy megjátssza a mártírt, ha forrósodik a lába alatt a talaj. Kihasználja azt, hogy az emberek többsége nem tudja: az új Polgári Törvénykönyv szerint május 31-ig kötelező új kuratóriumokat választani. Ő viszont tudja ezt, és előre menekül, trükkösen politikai támadásnak állítva be távozásának okát. Áldozatot kreál magából holott a háttérben felelőtlen, pazarló gazdálkodás miatti felelőssége áll. Erről természetesen mélyen hallgat.

Hát akkor álljon itt néhány tény: a Csipke Közalapítvány Felügyelő Bizottságának feladata, sőt kötelessége az Alapítvány gazdálkodásának ellenőrzése. A közelmúltban egy egynapos szúrópróba szerű vizsgálat is több rendbeli, jelentős túlszámlázást, gazdálkodási anomáliát észlelt. Erről felügyelőbizottsági jelentés készült, mely tartalmazza, hogy például a kuratóriumi elnök Dr. Várnai László megrendelésével, a Csipkeház igazgatónőjének és a kuratóriumi elnöknek teljesítés igazolásával rendszeresen megbíztak egy Londonban bejegyzett céget különféle munkákkal. Az angol cég végezte többek között a Csipkeház kazánjának szivattyú cseréjét, az ablakok gumitömítését, de még a reklám naptárak, reklám anyagok nyomtatását is.

A probléma nem csak az angol cég ÁFA elszámolásának szabálytalanságában van, hanem abban, hogy jelentősen túlszámlázott. Például 530 000Ft-ért számlázta le a szivattyút, amely helyett egy 260 000 Ft-tal olcsóbb típust épített be. A teljesítés igazolást viszont a be nem épített drágább szivattyú típusra adta ki az igazgatónő. Ugyancsak az angol cég lényegesen magasabb áron számlázta a reklám anyagokat is. A Felügyelő Bizottság árajánlatot kért a reklámanyagokat készítő nyomdától, ahonnan 50-100%-al alacsonyabb vállalási árat jeleztek vissza, mint amennyiért az angol cég számlázott a Csipkeháznak. Ez is többszázezer forintos többletszámlázás.

A Felügyelő bizottság egyéb szolgáltatásoknál is túlszámlázást, valamint a gépkocsi elszámolásban is szabálytalanságot talált. Azt hiszem ezek után mindenki indokoltnak tartja, hogy az alapító-tulajdonos Önkormányzat további vizsgálatokat rendel el, hiszen közpénzekről van szó!

Ezekről természetesen hallgat a Várnai úr, hiszen a legtöbb kérdéses bizonylaton ott van az aláírása.

Természetesen arról sem beszél, jómagam meg sohasem dicsekedtem vele nyilvánosan, hogy rövid kuratóriumi működésem alatt én indítványoztam a kerékpár tároló megépítését, munkaasztalok cseréjét, munkalámpák beszerzését, béremelést a csipkevarróknak és ez mind meg is valósult. Valamint közreműködtem abban, hogy 2013-ban soha nem látott kormányzati támogatásban részesült a Halasi Csipke. Nyolcmilliós csipkemegrendelésben és tízmilliós pályázati támogatásban.

A kuratóriumi üléseken elhangzottakat pedig szerencsére hangfelvételek őrzik, melyek alapján bárki meggyőződhet, hogy Várnai állításai „ becsmérlésről, teljesen megalapozatlan gyanúsítgatásokról, szégyentelen vitákról, nemtelen támadásokról” nem igazak, csak a hangulatkeltést szolgálják.

Az igaz, hogy többször kértem jegyzőkönyv helyreigazítást, hiszen a kuratóriumi jegyzőkönyv őrzi meg az ülésen elhangzottakat. A jegyzőkönyveket mindvégig Kiliti Zsuzsanna vezette, beleírva a kuratóriumi ülésen el nem hangzottakat, és kihagyva elhangzott, de neki nem tetsző lényeges megállapításokat. A helyreigazításokat mindig a hangfelvételek alapján kértem. Ezt minősíti Várnai.

Azt remélem, senki sem föltételezi, hogy jómagam vagy a Fidesz ártani akar a csipkének. Ezt a beállítást határozottan visszautasítom, visszautasítjuk.

Várnai lemondó levele „a Fidesz zsákmányszerző nyomulásáról” beszél. Miféle zsákmányról? Hiszen eddig egyedül a Várnai úr által elősegített többletszámlázások tekinthetők zsákmánynak, de kérdezem én azok kinek a zsákmányai?

Kiskunhalas 2014-04-02                                                                                 

Pajor Kálmán
Önkormányzati képviselő
Csipke Kuratórium tagja"

 

A FIDESZ-KDNP KÖZLEMÉNYE

„Érthetetlen számunkra,hogy miért távozik posztjáról egy zajló vizsgálat közben Várnai László. A megfutamodás nem jellemezte eddigi közéleti tevékenységét. A szocialista képviselők bizonyíthatták volna a Halasi Csipke iránti érzékenységüket a költségvetés megalkotásakor,mikor a Fidesz javaslatára emelt összegű támogatást kaphatott a Halasi Csipke Közalapítvány,azonban a Képviselő-testületben egyedüliként, a baloldal képviselői nemmel szavaztak erre. A kormányzati támogatásnak és megrendeléseknek köszönhetően a Halasi Csipke eredményes korszakba jutott. Elkötelezettek vagyunk városunk büszkesége, a Halasi Csipke hírnevének további megerősítésében.

Fidesz-KDNP frakció nevében

dr.Skribanek Zoltán sk.

Kiskunhalas,2014-04-02"