Félmilliárdos Leader támogatás
Gazdaság

Félmilliárdos Leader támogatás

Eredményesen pályáztak a halasi és környékbeli gazdálkodók a Leader pályázaton. Míg korábban csak elenyésző érdeklődés mutatkozott a támogatások iránt, 2013 második felében a korábbiaknál jóval többen adtak be pályázatot. A halasi, a majsai és a jánoshalmi kistérségekre együttesen 520 millió forint jutott. A napokban adták át a pályázaton nyert egyik 17 milliót érő traktort az egyik füzespusztai tanyán.

A Kiskunhalashoz közeli Füzespusztán gazdálkodik hetven hektáron Juhász József. Elsősorban állattartással foglalkozik, szarvasmarha és sertés állományunk a hús és a tejhasznosításra épül, azon nyertes pályázók között van, aki hozzá jutott a napokban átadott ezer traktor egyikéhez. Bányai Gábortól, a megyei közgyűlés elnökétől vehette át családi ünnepség keretében jármű indítókulcsát.

A Leader program 10 millió forinttal segítette a traktor és a hozzá tartozó pótkocsi, valamint hókotró megvásárlásban, a maradék 7 millió forintot maga fizette. – Jól jött az új gép a gazdaságba, hiszen a meglévők már elöregedtek és sokszor kellett javítani. Az új gépekkel nem csak gyorsabban fog menni a munka, de gazdaságosabb is lesz – magyarázta a füzespusztai gazda.

Bányai Gábor arról beszélt, hogy pont az ilyen kisméretű gazdaságok támogatására jött létre a Leader program, amely plusz forrásokat jutatta a részükre. Dózsa Tamás önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, hogy míg a korábbi években elenyésző volt az érdeklődés a helyi gazdák részéről a Leader pályázatok iránt, addig 2013-ban ez a többszörösére emelkedett. Ez véleménye szerint annak is köszönhető, hogy sikerült javítani a tájékoztatás rendszerén, melyben komoly szerepe van a helyi médiumoknak is. A halasi, a jánoshalmi és majsai kistérségekben összesen 520 millió forint állt rendelkezésre, ebből közel 100 millió forint érkezett a halasi járásba. Összesen 113 gazda pályázott és 102-en nyertek is, közülük 15-en a halasi járásból.

Csanádi Lajos, az Agrárkamara alelnöke, a Halas és Környéke Gazdakör elnöke arra bíztatta a térség gazdáit, hogy éljenek a Leader program adta pályázati lehetőségekkel, forduljanak bátran a szakmai érdekképviseletekhez tanácsért, segítségért.

Szöveg-fotó: Pozsgai Ákos