„Játsszunk együtt Halasért” projektzáró
Gazdaság

„Játsszunk együtt Halasért” projektzáró

Sok éve nem volt Kiskunhalason olyan mértékű óvodafejlesztés, mint ami ezekben a napokban zárul. Összegyűltek az óvónők és értékelték, felidézték az elmúlt másfél évet. Egy programzáró rendezvénnyel fejeződött be a Játsszunk Együtt Halasért elnevezésű óvodafejlesztési program, mely több területre is kiterjedt. Szakmai továbbképzések, eszközbeszerzés és udvarfejlesztés, valamint rendezvények, családi napok kerültek megrendezésre az elmúlt 18 hónapban.

A Játsszunk együtt Halasért elnevezésű programra Kiskunhalas önkormányzata 9.774.2318 forint, támogatást kapott az Európai Uniótól az Európai szociális Alap társfinanszírozásával. A projekt az Új Széchenyi terv keretében valósult meg.

A gyerekek a legjobban az új eszközöknek és udvari játékoknak örültek. A mászó falak, mérleghinták, játszótornyok, a közlekedési park és a rugós játékok mind a kicsik fejlődését szolgálják – nyilatkozta a projektzárón Szeriné Ferencsik Yvette projektasszisztens.

A programban 8 halasi óvoda vett részt. 12 alkalommal 10 témában tartottak 3-3 napos továbbképzéseket. Így sok új ismerettel gazdagodtak az óvodapedagógusok. A helyben tartott képzések nagy előnye volt az is, hogy összekovácsolta a város óvónőit – mondta Ácsné Fehér Klára a program szakmai vezetője.

Nagy sikere volt a pályázat segítségével megvalósuló rendezvényeknek is. Volt családi sportnap a sóstónál különleges játékokkal, rendeztek hagyományőrző kézműves napot és karácsonyi koncertet, egy gyermekpszichológus pedig előadást tartott – minderről Nyerges Pál Attiláné projektmenedzser számolt be. Aki kihangsúlyozta, hogy nagyon hasznos, tartalmas és élmény dús volt a program.

A programzáró ünnepségen beszédében Fülöp Róbert alpolgármester és Molnár Nándor köznevelési osztályvezető is köszönetet mondtak a résztvevőknek és reményüket fejezték, ki hogy a közeljövőben is sor kerülhet majd hasonló óvodafejlesztési programokra.

Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Bereczki Zsolt

{phocagallery view=category|categoryid=1372|limitstart=0|limitcount=0}