Végre lehet városkártyánk
Gazdaság

Végre lehet városkártyánk

Legalább 160, terminállal felszerelt pontot hoznak létre Kiskunhalason, elsősorban kiskereskedelmi egységeknél, ezeken akár a telefonszámláinkat, akár a csekkjeinket is be lehet fizetni. A rendszer még új, de országos hálózat épül ki, az üzemeltető cég kormányzati háttérrel rendelkezik. A képviselő-testületünk azt is reméli, hogy ez alapja lehet majd a régóta tervezett városkártya bevezetésének is.

 
A rendszer és az ötlet vadonatúj, Kiskunhalas elsők között csatlakozhat a kezdeményezéshez. A képviselő-testület megismerkedhetett az úgynevezett fizetési pontok kiépítésével, létrehozásával és meghallgathatta ennek előnyeit.
baloghpeter
A rendszert kitaláló és üzemeltető társaság vezetője, Balogh Péter (képünkön) azt mondja: egyértelműen a kiskereskedelem erősítése a cél. Kiskunhalason 160 ilyen terminállal felszerelt helyet terveznek, ezeken akár számláinkat, csekkjeinket is ki lehet majd egyenlíteni. Elsősorban kiskereskedőket, garázsboltokat céloznak meg, a multik számára nem lesz ilyen lehetőség.
 
A városban az a cél, hogy öt percen belül elárhető legyen bárki számára a szolgáltatás. Balogh Gábor arra is kitért, hogy az eddigi tapasztalataik pozitívak. Az ügyfél kap egy kártyát, amellyel a befizetéseit intézheti. A vezérigazgató azt is elmondta, már igény jelentkezett arra, hogy ezeken a pontokon akár a villanyóra-állást is be lehessen diktálni. A kiskereskedők, akik ezeknek a pontoknak helyt adnak jól járnak, mert növekszik a forgalmuk és a kártyahasználat után is jár jutalék.
 
A tervek szerint egyébként ez a rendszer jó alapja lehet majd a városkártyának, amellyel a helyiek különböző kedvezményeket vehetnek igénybe. A város helyzetet és lehetőséget teremt a fizetési pontok kialakításához, segíti majd a folyamat beindítását. Ezt egyébként 12 egyhangú szavazattal megerősítette a képviselő-testület is.
Kép-szöveg: Jáger Levente