A Rotary idén is adományozott
Gazdaság

A Rotary idén is adományozott

Idén nyolcadik alkalommal ajándékozott a halasi Rotary Club rászoruló, jó tanuló diákoknak ajándékcsomagot. Összesen 21 tanuló vehette át a Közösségek Házában tartott családi hangulatú ünnepségen a karácsonyi ajándékot.

Az összesen 250 ezer forint értékű adományt azok a külterületeken élő, nehézsorsú gyerekek kapják, akik tanulmányi eredményük, a közösségért végzett munkájuk és magaviseletük példaértékű lehet a diáktársaik számára. Az általános és középiskolás korú gyerekek számára 2007 óta adományoz rendszeresen karácsonykor is a Kiskunhalasi Rotary Club, amely további számos jótékonysági akcióval igyekszik segítséget nyújtani a nehéz körülmények között élőknek.

A karácsonyi ünnepek után is kell majd a segítség, épp ezért január második felében a korábbi évekhez hasonlóan ismét elindul majd a Rotary karaván, a külterületen egyedül élő idős emberekhez. Tartós élelmiszert és fogyasztási cikkeket, tisztálkodó szereket és édességet visznek a nélkülözőknek.

A világban és hazánkban is számos helyen léteznek már látássérültek tájékozódását segítő olyan objektumok, amelyek valamilyen szép, jellegzetes épületet, vagy teret tapintható domborművön ábrázolnak. A Kiskunhalasi Rotary Klub csatlakozva a hazai Rotary „Tapintható láthatatlan” program ötlethez, Kiskunhalason is felállítanak egy olyan domborművet, amelyen bemutatják a városközpont környezetét, ezzel is segítve a látássérült embertársainknak, megélhető térélményt nyújtva. Megtalálható lesz rajta a városháza, a templomok, és a többi jellegzetes épület. A dombormű 3 milliós költségét a Halasi Rotary Club finanszírozza.

A hazai Rotary Club kezdeményezése mára mozgalommá terebélyesedett és országszerte immár 18 hasonló objektum szolgálja a vakokat és gyengén látókat, egyebek között az egri Dobó téren, Kecskemét és Szolnok főterén is, amelyek létrehozásában a helyi Rotary Clubok vettek részt.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos