Új buszok állnak forgalomba
Gazdaság

Új buszok állnak forgalomba

Már futnak a Halas környéki utakon is az új VOLVO autóbuszok. Az elöregedett, sokszor közel húszéves járműveket cseréli korszerű járművekre a DAKK Zrt., amelybe idén olvadt be a Kunság Volán.


A cég kiskunhalasi telephelyére az elmúlt hetekben érkezett meg az első VOLVO 8900-as típusú busz, és hamarosan még kettő járgány érkezik. A légkondicionált, alacsony küszöbbel kialakított járművek jóval halkabbak elődeiknél, a belső terük kialakítása is a korábbiaknál jóval kényelmesebb utazást biztosít.
 
akos-20141219-ujbusz4

Összesen 52 darabot állít forgalomba a DAKK Zrt., ebből 16 fut majd a Kunság Volán szolgáltatási területén. Az első VOLVO járat a Kecel-Tompa-Kelebia vonalon közlekedik, az új buszok ára egyenként közel 70 millió forintba kerül. Az utasok is örömmel fogadták az új buszt, többek szerint ráfért már a gépparkra az újítás, úgy gondolják, volna még néhány kiváltásra okot adó autóbusz.
 
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos