Nyilatkozni kell a kedvezményekről
Gazdaság

Nyilatkozni kell a kedvezményekről

Most kell nyilatkozni. Elérkezett a kedvezményekről szóló nyomtatványok kitöltésének ideje. Mostanra már sokan megkapták munkahelyükön az erre szolgáló dokumentumokat. A napokban kell nyilatkozni arról, hogy kinek milyen kedvezményekkel csökken idén a személyi jövedelemadója.

Fontos időben kitöltetni a nyomtatványokat, ugyanis ennek megfelelően kapják már a januári bérüket is a dolgozók - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. Idén több változást is figyelembe kell venni.

A gyerekek után járó adókedvezmény mellett januártól adóalap-kedvezmény jár azoknak a pároknak is, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti, illetve kötötte 2014. december 31. után.

 adopapir 01

A legtöbb munkavállalót a családi kedvezmény érinti, ezt tavaly óta az alacsony keresetűek is kihasználhatják, hiszen ha az adóalap kevesebb, mint a kedvezmény, a járulékokból érvényesíthető a különbözet.

Idén havi 5 250 forint úgynevezett személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségben szenvednek vagy rokkantsági járadékban illetőleg fogyatékossági támogatásban részesülnek. A kedvezményekről év közben is lehet nyilatkozni, ha a jogosultság nem januártól áll fenn.

Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Szőri Attila