Megtévesztette a vevőket a Spar?
Gazdaság

Megtévesztette a vevőket a Spar?

Negyvenhárom millió forintra bírságolta meg a Spart a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely szerint a lánc tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az 5000 Ft vásárlás után 500 Ft visszajár elnevezésű akciójának népszerűsítésekor.

A Spar 2012 októberétől 2014 februárjáig az 5000 Ft vásárlás után 500 Ft visszajár nevű akciója keretein belül megtévesztette a fogyasztókat – közölte a GVH. Az indoklás szerint a cég valótlanul tüntette fel, hogy minden elköltött ötezer forint után ötszáz forint visszajár, miközben mind a kupon megszerzésének, mind beváltásának számos feltétele és korlátozó eleme volt.

Azt sugallták, hogy ötezer forint után jutnak a fogyasztók a kedvezményhez, ezzel szemben legalább tízezer forint értékű vásárlásra volt szükség az ötszáz forintos kedvezmény érvényesítéséhez, ráadásul nem, vagy kevéssé észlelhetően, és nem egyértelműen tüntették fel a kupon kiadásának és beváltásának egyéb feltételeit – tette hozzá a GVH.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelték többek között, hogy a Spar a jogsértő kereskedelmi gyakorlatot több mint egy évig folytatta, a fogyasztók széles körét érve el, az áruházakon kívül is.

Halasmédia Online/Világgazdaság

Fotó: Pozsgai Ákos