Mire jut a 63 milliárdból?

Több mint 1700 ötlet, elképzelés érkezett be a megyei önkormányzathoz a 63 milliárd forintos uniós fejlesztési forrás felhasználásával kapcsolatban. Rideg László elnök szerint ezeket rangsorolni kell, Kiskunhalason hétfőn délután a járás településeinek vezetői gyűltek össze, hogy átbeszéljék az itteni elképzeléseket.

 
Csak Bács-Kiskun megye 63 milliárd forintos uniós fejlesztési forráshoz jut, ebből önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek elképzelései válhatnak valóra. A megyei stratégia összeállítása során több mint 1700 ötlet érkezett - tájékoztatta a sajtó képviselőit Rideg László megyei közgyűlési elnök. A politikus hétfőn délután a halasi városházán találkozott a járási vezetőkkel. Mint elmondta, a következő időszak feladata lesz a beérkezett javaslatok súlyozása, rangsorolása és időrendi sorrendet kell majd felállítani a megvalósítások szempontjából.
Az fontos, hogy a 63 milliárdon felül még további forrásokat vonhatnak be a vállalkozások, cégek is saját fejlesztési elképzeléseik megvalósításához. Rideg László szerint fontos az, hogy a pénzhez önerő nélkül is hozzá lehet jutni. Az egyeztetések során minden járásba elmentek és segítették a települési vezetők munkáját. Fülöp Róbert kiskunhalasi polgármester a helyi elképzelések között kiemelt szerepe van a Csipkeház-, a strand fejlesztésnek és a turisztikai beruházások megvalósításának. További részletek 19 órakor a Híradóban és a szerdai Beszéljünk róla című magazinműsorunkban, ahol Rideg László lesz a vendég.
Jáger Levente
{facebookpopup}