(►) Segítség megy a tanyákra
Gazdaság

(►) Segítség megy a tanyákra

Gyerekek kelnek hajnalban, hogy időben beérjenek az iskolába, óvodába –gyalog vagy kerékpárral - a várostól sok kilométerre lévő, nehezen megközelíthető tanyákról, de az elszigetelten élő, idős, beteg embereknek is gondot okoz egy-egy bevásárlás, vagy az orvoshoz bejutás.

A leginkább rászorulók júliustól segítségre számíthatnak, ugyanis a képviselőtestület szándéknyilatkozatát adta a halasi tanyagondnoki szolgálat elindulásához. Jelenleg folyik a program előkészítése kaptuk a tájékoztatást Farkas Dániel alpolgármestertől. Ezekben a napokban alakítják ki a 400 fős körzeteket.

A nyáron kezdetnek egy szolgálat indul, ott ahol a mezőőrség és a szociális ellátórendszer jelzése alapján a legnagyobb szükség van rá, és ha mód nyílik rá, később tovább bővítik a szolgálatot.

tanyaház

A szolgálathoz szükséges járművet pályázat segítségével szeretné beszerezni az önkormányzat. Erre várhatóan áprilisban lehet jelentkezni. A tanyagondnok segíthet például az orvoshoz vagy az óvodába szállításban, vagy a gyógyszerkiváltásban, étkeztetésben, ez több településen már bevett gyakorlat. A halasi városvezetés is már működő példák alapján szervezi a helyi szolgálatot.  

 

Az indulásig még van feladat bőven, az ellátandó körzet mellett például ki kell választani a szakképzett tanyagondnokot is. A szolgálat a központi költségvetésből évente 2,5 millió forint normatívát igényelhet, amit saját forrásból kell majd kiegészíteni.

Szöveg-fotó: Fehér Erika

{facebookpopup}