Tovább erősödhetnek a térség borászai
Gazdaság

Tovább erősödhetnek a térség borászai

A közelmúltban városunkban járt Kis Miklós Zsolt. A Vidékfejlesztési Államtitkár a térségi borverseny zsűrijében foglalt helyet, s a megméretés kapcsán fejtette ki véleményét a Kunsági Borvidék jelenlegi helyzetéről.

- Ahol most tartanak a térség borászatai, az egy nagyon hosszútávú tendencia eredménye. Akik komolyan veszik ezt a szakmát, és valóban a minőségre helyezik a fő hangsúlyt, és folyamatosan fejlesztik tudásukat, tanulnak egymástól, ezáltal arra törekszenek, hogy új piacokat fedezzenek fel, egyre jobb minőséget érjenek el, azok gazdasági helyzete véleményem szerint évről-évre egyre inkább javul. Itt is beigazolódik az a régi állítás, hogy aki akar és mer tenni egy ügy érdekében, annak előbb-utóbb megtérül majd a befektetett tőke és energiafejtette ki véleményét az államtitkár.

A politikus weblapunknak adott interjújában kitért ara is, hogy a kormány további fejlesztésekre ösztönzi majd a borászokat. Ennek érdekében a jövőben több nagy volumenű pályázatot is kiírnak, amik segítségével akár térségünk szerepe is tovább nőhet majd a hazai minőségi borkészítésben.

- Nagyon fontos, hogy Magyarország a lehető legtöbb támogatást tudja megadni a borászoknak az elkövetkező években. A vállalkozók többsége valószínűleg fejleszteni szeretné a meglévő cégeket, éppen ezért a miniszterelnökség a 2020-ig tartó időszakban nagy hangsúlyt fektet majd az új borászati technológiák támogatására. Nagy összeg, több mint 20 milliárd forint áll majd a borászok rendelkezésére pályázatok formájában vázolta fel a jövő terveit a Vidékfejlesztési Államtitkár.

Szöveg-fotó: Szőri Attila