Vendégeink voltak a vállalkozók
Gazdaság

Vendégeink voltak a vállalkozók

Nyílt napra hívta a Halasi Média és Kultúra Kft. az üzleti partnereit, hirdetőit, a helyi vállalkozókat. Közel hatvanan fogadták el a meghívásunkat, őket két előadás, egy rendhagyó híradó, totó, Csitta-grill és baráti beszélgetés várta.

 
A halasi üzleti élet szereplőit, hirdetőinket invitáltuk egy kellemes délelőttre a Halas Televízió stúdiójába. Közel hatvanan fogadták el Nagy-Apáti Ivett ügyvezető meghívását. A cél az volt, hogy partnereink jobban megismerjék a munkánkat és megmutassuk azokat a hirdetési lehetőségeket, amelyekkel segíteni tudjuk őket. Az üzletembereket Farkas Dániel alpolgármester és Nagy-Apáti Ivett köszöntötte, majd a kereskedelmi és iparkamaráról, valamint a most alakuló Százszorszépföld Egyesületről hallgathattak meg egy rövid előadást.
A vendégek ezt követően egy élő híradó adásban találhatták magukat, a stábunk direkt erre az alkalomra készített egy hírösszefoglalót. Ennek során a megjelentek megismerkedhettek a televíziós kulisszatitkokkal. Egy speciális irodai masszázs is nagy sikert aratott vendégeink körében. A  játékos totó kitöltése után Bányai Gábor országgyűlési képviselő szólt a vállalkozókhoz. A délelőtt végén Tóth István, vagy ahogy mindenki ismeri Csitta jóvoltából finom grillételek várták az éhes szájakat. Összefoglaló a nyílt napról este hét órakor, a Híradóban.
Fotók: Anda Péter