Harminc diákot foglalkoztat nyáron az önkormányzat
Gazdaság

Harminc diákot foglalkoztat nyáron az önkormányzat

Összesen harminc nappali tagozatos diáknak tud majd munkát adni a nyáron a kiskunhalasi önkormányzat – közölte dr. Csala Mónika, a halasi Városháza sajtóreferense. Tájékoztatása szerint több mint százan jelentkeztek a kiírt határidőig a nyári diákmunkára, mostanra pedig az is kiderült, hogy hány fiatalt tudnak foglalkoztatni egy hónapon keresztül. Az érintetteket még a mai nap folyamán, telefonon, illetve e-mailen értesíti az önkormányzat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén harmadik alkalommal hirdette meg a Nyári diákmunka programot, országosan 1,5 milliárd forint támogatást kaphatnak erre a célra a helyi önkormányzatok. A 16-25 év közötti, nappali diákok kaphatnak a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget. A szaktárca a programmal már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a támogatás kezdő időpontjában (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek. Két éve 16 ezer, tavaly majdnem 25 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a két hónapos programon országosan. Az idén rendelkezésre álló összegből arra számít a minisztérium, hogy nagyjából 20 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban.

Az állam a munkabéreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzetteknél 91 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél pedig 78 750 forint lehet személyenként és havonta. – Kiskunhalason a kiírt határidőig több mint 100 fiatal regisztráltatta magát a nyári diákmunkára – mondta el dr. Csala Mónika sajtóreferens.

Hangsúlyozta: a városháza a járási hivatal foglalkoztatási osztályával együttműködve adta le igényét a minisztérium felé. Mostanra pedig az is kiderült, hogy a halasi önkormányzat összesen 30 nappali tagozatos diákot tud majd foglalkoztatni közvetlen, illetve az önkormányzati tulajdonú intézményeknél. További részletek a nyári diákmunkával kapcsolatosan csütörtök a városházi sajtótájékoztatón hangzanak majd el.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos