Hiába várakoznak, nem tudnak ügyet intézni
Gazdaság

Hiába várakoznak, nem tudnak ügyet intézni

Reggel óta kígyózik a sor a Szilády utcán. Hétfő reggeltől folyamatosan érkeztek az ügyfelek az egyik mobilszolgáltató halasi üzlete elé. A legbosszantóbb, hogy az ügyfelek többórányi várakozás után szembesülnek azzal, hogy itt, helyben gyakorlatilag semmit nem tudnak elintézni.

 
A cég néhány napja SMS-ben tájékoztatta az előfizetőket arról, hogy a szolgáltatás díjai július 1-től megemelkednek. Mivel a változás csak kétoldalú szerződésmódosítással történhet meg, elméletben a halasi ügyfeleknek is lehetőségük nyílik arra, hogy legkésőbb kedd estig jelezzék a szolgáltató helyi irodájában, ha nem fogadják el az új, drágább árszabást. Amennyiben ezt megteszik, úgy továbbra is a jelenlegi áron használhatják majd a megrendelt szolgáltatásokat.
 
Viszont jelen állás szerint semmit nem lehet személyesen intézni az irodában, mivel az ügyintézők elmondása szerint már reggel lefagyott központi rendszerük, így akik 2-3 órányi várakozás után bejutnak a helyiségbe, nagy valószínűséggel csalódottan fognak távozni. Az érintetteknek annyi lehetőségük van, hogy megadják az üzletben nevüket és telefonszámukat. A cég munkatársai azt ígérik, a jövő hét folyamán mindenkit visszahívnak majd, hogy mihamarabb rendeződjenek a most függőben maradt ügyek. 
 
Szöveg-fotó: Szőri Attila