Megkezdődött a Bajza utca felújítása
Gazdaság

Megkezdődött a Bajza utca felújítása

Több mint 24 millió forintból újul meg a Bajza utca, a munkát hétfőn reggel el is kezdték. A hét első napjaiban felmarják a töredezett burkolatot, majd a folytatásban kerül rá a friss aszfaltréteg. Tóth Péter városi főépítész szerint a munkálatokkal, ha az időjárás is engedi, ezen a héten el is készülnek a kivitelezők.

 
 
Röviddel azután, hogy a közbeszerzési eljárás sikerrel befejeződött, már el is kezdődött a Bajza utca teljes hosszának a felújítása. Közel ötezer négyzetméternyi felület újul meg, a beruházás értéke meghaladja a 24 millió forintot. Mint arról korábban beszámoltunk, a város az év első felében határozott úgy, hogy az útjavításokban felállít egy sorrendet. Ennek élén szerepelt a nagy forgalmú Bajza utca.
A kivitelezést hétfőn reggel el is kezdték, felvonultak a munkagépek. Hétfőn és kedden az egyik leglátványosabb rész, a régi, töredezett burkolat felmarása zajlik egy speciális gép segítségével. A folytatásban pedig új aszfaltréteget kap az utca, amennyiben az időjárás nem szól közbe, a munkálatokkal még ezen a héten végeznek.
bajzabe2
Tóth Péter városi főépítész tájékoztatása szerint, főként az aszfaltozás idején forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az autósoknak. Hogy melyik utca lesz a következő a renoválási sorban, az kiderül az esti Híradóból és a szerdai Halasi Tükörből.
Jáger Levente