Felújítások Halas főútjain
Gazdaság

Felújítások Halas főútjain

Elkezdte az 53-as főút kiskunhalasi szakaszának és a Kossuth utca felújítását a közútfenntartó. Ezért hétfő óta 5-10 perces forgalomlassítások várhatók az érintett szakaszokon. Érdemes figyelmesen közlekedni, mert több helyen felmarták az úttest felső rétegelt, ezért néhány centis szintkülönbség alakult ki ezeken a helyeken, egyébként is 30 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.

 
 
 
 
Az ősz folyamán a közútkezelő szakaszosan felújítja az 53-as főutat, az 52-es és a 70-es kilométerkő között. A rekonstrukciós munkálatok során 1400 tonna aszfalt kerül az 53-as főútra, a Sóstó előtti résztől a kisszállási körforgalomig hozzák rendbe a nagyobb burkolati hibákat. A sávos helyreállítás keretében tízezer négyzetméternyi felület kap majd új aszfaltréteget, amely félpályás útlezárásokkal jár.
 
A munkálatok hétfőn délelőtt kezdődtek a Sóstó előtti szakaszon, mostanra azonban már a várost érintő teljes hosszon foltokban felmarták a főutat. Lassítja a forgalmat az is, hogy ezzel egy időben a Kossuth utcán is megkezdték a hibás szakaszok javítását, ezeken a helyeken marógépek dolgoznak.
 
Érdemes figyelni a Kossuth utca és az 53-as főút kereszteződésében is, ahol a munkálatok idejére sárgán villognak a közlekedési lámpák, ilyenkor jelzőörök irányítják a forgalmat, csak úgy, mint a többi felújítás alatt álló szakaszon is. A nagyszabású munkálatokról további képeket itt tekinthet meg,
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos