Segítenek az Erzsébet-pályázatokban
Gazdaság

Segítenek az Erzsébet-pályázatokban

Csütörtökön megnyíltak az Erzsébet-program üdülési pályázatai. A nagycsaládosok, a fogyatékossággal élők és a nyugdíjasok február végéig jelentkezhetnek  a www.erzsebetprogram.hu honlapon. A pályázatok benyújtásban segítséget nyújtanak majd az érdeklődőknek- tudtuk meg.

 

Tavaly is sokan éltek a lehetőséggel,. Mint kiderült:  egy pályázó – ahogyan korábban is – csak egy pályázat keretében részesülhet támogatásban. A tervek szerint idén mintegy negyedmillió embert várnak az Erzsébet-programba pihenni, üdülni, táborozni. Kuris István László képviselő internetes felületén közölte, hogy a  pályázat benyújtásában segítséget nyújtanak február 10-én, 17-én és 24-én, szerdai napokon 14-17 óra között, a Fidesz kiskunhalasi országgyűlési képviselői irodájában, a városháza mellett, a Szilády Á. u. 1. szám alatt.