Már aszfaltozzák az 53-ast
Gazdaság

Már aszfaltozzák az 53-ast

Húsz kilométer hosszan újul meg az 53-as főút, a kivitelezők jól haladnak a munkálatokkal. Több szakaszon már az aszfaltozás zajlik, a tervek szerint a jövő hónap közepére elkészül a kivitelezés. Addig is fokozott figyelmet kérnek az autósoktól Kiskunhalas és Soltvadkert között.

 
 
 
 
 
Ha a közbeszerzési eljárás nem húzódott volna el, akkor már tavaly megvalósult volna az 53-as főút húsz kilométeres szakaszának felújítása. Így a közelmúltban kezdték el a munkát a kivitelezők, a beruházás kormányzati forrásból valósulhat meg. Bányai Gábor országgyűlési képviselő szerint ráfért már erre a szakaszra a rekonstrukció. A munkálatokkal jól haladnak, Kiskunhalas és Pirtó között már aszfaltoznak és zajlik a padkarendezés is.
A politikus azt mondta, hogy jó minőségű utat használhatnak majd a közlekedők. A tervek szerint egyébként a jövő hónap közepére készül el a 20 kilométeres szakasz. Addig arra kell számítani, hogy több alkalommal majd jelzőőrök irányítják a forgalmat.  Azt is megtudtuk tőle, hogy a jövőben több megyebeli és körzetbeli út felújítására is számítani lehet majd. Ezeket pályázati illetve állami forrásokból finanszírozzák majd. 
Jáger Levente