Legyen a halasi az év strandja
Gazdaság

Legyen a halasi az év strandja

Idén is lehet szavazni az év strandjára. Csak úgy, mint tavaly most is a versengő fürdők között szerepel a halasi termálfürdő is. A halasi strand az év feltörekvő fürdője kategóriában versenyez. Szavazni az interneten lehet az „évfürdője" oldalon. A verseny már tart és egészen augusztus 31-ig lehet szavazni. A helyezéseket szeptember elején hirdetik majd ki.

 

A halasi fürdő úgy készült az idei nyári szezonra, hogy korszerűbbre cserélték a szabadtéri termálmedencét, a lépcsősort új feljáró váltotta fel, lecserélték a burkolat egy részét és megújították a sétányt, illetve újak a szabadtéri öltözők is.

 

Sokan szeretnének ezeknél nagyobb volumenű fejlesztéseket látni – erre a város keresi a lehetőséget - míg mások a vize mellett épp a csendessége miatt kedvelik a halasi fürdőt, a kempingezők szerint pedig az az előnye, hogy a kempingtől pár méterre már ott a medencék.

Szöveg: Fehér Erika