Négy halasi vállalkozás a feketelistán
Gazdaság

Négy halasi vállalkozás a feketelistán

Júliusban összesen 4823 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján. Ebből négy kiskunhalasi cég, amely a korábbi évekhez képest jelentős csökkenést mutat. Környékünkről, Kiskunmajsáról, Soltvadkertről és Mélykútról egy-egy, míg Kiskőrösről közel egy tucat foglalkoztató került a feketelistára.

 

A NAV honlapján közzétett táblázatban többféle tevékenységi kör megtalálható, elsősorban gyártó és szolgáltató iparban fordulnak elő feketemunkások, a legtöbb cég Kecskeméten bukott meg, ott hatvannál is több szabálytalanságot találtak az adóhatóság ellenőrei. A kecskeméti vállalkozások közül többen többször is szerepelnek a listán. Egy kft. például 6 alkalommal. Az országos listán azonban vannak, akik ennél is többször, 14, illetve 21 alkalommal.

Az adóhatóság folyamatosan hozza nyilvánosságra honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát), akik jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos