Első körben halasi befektetőt várnak
Gazdaság

Első körben halasi befektetőt várnak

Munkahelyteremtő vállalkozás betelepülésére számít Kiskunhalas. A Kőrösi út társasház területét szánják erre a célra. A környéken már több cég működik, így ezzel ott egy komplett vállalkozói övezet alakulna ki. Első körben Halason jelent meg a felhívás.

 

Az ajánlattételek határideje hamarosan lejár. A Kőrösi út 2. szám alatti ingatlan hasznosítására szeptember 30-ig várja a jelentkezőket a város vagyongazdálkodásával megbízott Halasi Városgazda Zrt.

Pár érdeklődő már volt, és direktben is megkerestek helyi cégeket az ajánlattal, ám még továbbra is nyitott a lehetőség. Ha pedig nem érkezik komoly ajánlat megyei vagy országos szinten is meghirdetik az ingatlant, de első körben mindenképpen helyben szerették volna a lehetőséget megadni – nyilatkozta Molnár Ferenc a Városgazda Zrt. vezérigazgatója.

A Kőrösi útra olyan cég betelepülését várják, amely munkahelyeket teremt és az is elvárás, hogy öt éven belül megvalósuljon a beruházás.

Szöveg-fotó: Fehér Erika