A jövőnk és az időszámítás kezdete
Közélet

A jövőnk és az időszámítás kezdete

Szép jövő előtt áll a város, néhány nap múlva pedig kiderül, hogy az esélyből valóság lesz-e. Többek között így fogalmazott Skribanek Zoltán a napirend előtti felszólalásában, amelynek címe Kiskunhalas jövője volt. Váradi Krisztián is szót kért, ő azt jelezte: a fejlesztések előkészítése még a korábbi ciklusban elkezdődött, az utóbbi időben viszont néhány pályázatnál hiányolta a lobbyerőt.

 
Két képviselő kért szót a csütörtök délutáni testületi ülés nyilvános tárgyalásának kezdetén. Kiskunhalas jövője címmel Skribanek Zoltán formált véleményt. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, hogy szerdán Bányai Gábor országgyűlési képviselő nyújtotta át a kormány megbízásából Kiskunhalas számára is a bizonyságlevelet, amellyel az elmúlt húsz esztendő összes, mintegy 4 milliárd forintos adósságától megszabadult a város.skribi
 
Skribanek szerint ennek és a város vezetése által bevezetett intézkedési tervnek köszönhető, hogy jó pénzügyi helyzetben van az önkormányzat. A politikus kiemelte Bányai Gábor szerepét is, aki jelentős támogatást és pénzügyi segítséget hozott Kiskunhalasnak. – Szép jövő előtt áll a város, néhány nap múlva kiderült, hogy az esélyből valóság lesz-e – fogalmazott Skribanek Zoltán.
 
Gyovai István reflexiójában hozzátette: valóban jelentős esemény volt a bizonyságlevél átadása, de az eseményről csak késve szerzett tudomást a városháza, mert nem kapott meghívást. A polgármester szerint elsősorban az intézkedési tervnek köszönhető a pénzügyi egyensúly. Egyúttal megköszönte azoknak az országgyűlési képviselőknek is a segítségét, akik a parlamentben tettek Kiskunhalasért.varadi
 
Időszámítás kezdete. Ezt a címet adta hozzászólásának Váradi Krisztián. A DK képviselője úgy fogalmazott: folytatni szeretné Skribanek Zoltán mondandóját. Váradi úgy látja, hogy a több milliárdos pályázatok, többek között a csatornázás, a kórház fejlesztése, a Jókai utcai területrendezés előkészítése az előző ciklusban indult el. A politikus szerint az országgyűlési képviselők olyan pályázatok mellé álltak oda, amelyek gyakorlatilag automatikusan nyertesek voltak. Hiányolta viszont a lobbyerőt az elutasított, a Csipkeház feljesztését célzó pályázatnál, valamint az 53-as főút felújítása még szóba sem került, pedig égetően szükség volna rá.
Halasmédia online információ