Itt vannak a gólyák
Közélet

Itt vannak a gólyák

Egyre több helyen népesülnek be újra a gólyafészkek. Kiskunhalasra, Kunfehértóra és Tompára is visszatértek az első gólyapárok.

Kiskunhalason már egy hete megjelent az első gólyapár a déli városkapu közelében, az 53-as főút melletti villanyoszlopon lévő fészken. Pár napja visszatért Tompára is az ottani gólyapár. Kunfehértón is már alig várták, hogy hazatérjenek a hosszúlábú madarak. A település főutcáján kaptuk őket lencsevégre.golya1

 Kiskunhalason, a Félegyázi út környékén is láttak olyan gólyát, amely el sem költözött onnan. Az utóbbi években egyre több gólya marad hazánkban, a szakértők a klímaváltozáshoz alkalmazkodás folyamatának egyik látványos példájának tekintik a jelenséget. Az idei télen is itthon maradt több tucatnyi fehér gólya.

Ezek a madarak mérlegelve a hosszú repülés veszélyeit és a helyben maradás kockázatait, egy evolúciós lépést téve "felülbírálták" a több ezer éve beléjük kódolt vonulási parancsot – mondja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületének ornitológusa, aki szerint az állatok végül "jól döntöttek", mert a természetbarát emberek által nyújtott ennivaló a mezei pockokkal és egerekkel már elegendő táplálékot kínál a tavasz beköszöntéig.golya2

Az ornitológus szerint tendenciáról van szó, hiszen valószínűleg e madarak a költözés helyett a következő év őszén is a maradást választják, és példájukat egyre több társuk követheti. Szerinte a folyamatban érintettek lehetnek más költöző madárfajok is. Az idei télen száznál is több madárfaj telelt hazánkba – mutatott rá a szakértő.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos