Oszlop lett a fenyőből
Közélet

Oszlop lett a fenyőből

Távolabbról egy magas oszlopnak néz ki, pedig nemrég még fenyőfa volt. A Szabadkai utca járókelői mesélték, hogy a napokban csupaszították meg leveleitől az élelmiszerbolt és a Szent József iskola között található fát. A városházáról úgy tudjuk, már veszélyesnek volt nyilvánítva, ezért fosztották meg az ágaktól.

 
A térségben most folynak az érintésvédelmi fanyesések is, melynek célja, hogy a faágak ne érjék el a villanyvezetékeket. Az áramszolgáltató által megbízott kivitelezők a nyeséseknél a vezetékektől való távolságot nézik és nem az esztétikát, ezért a beavatkozás után sok fa nyújt furcsa látványt, amikre lakossági panaszok is szép számmal szoktak érkezni.

fenyofavagas 06

A közterületi fák kérdéséről bővebb információkat tudhatnak meg a Halas Tv csütörtök esti Zöld percek című műsorából. Többek között szó lesz arról is, hogy milyen fákat célszerű az utcákra ültetni, hogy később azok ne okozzanak problémát.

Szöveg-fotó: Fehér Erika