Margit néni búcsúja
Közélet

Margit néni búcsúja

Több mint 57 év tanítás után hétfőn elköszönt a Szilády Áron Református Gimnáziumtól Magyar Lajosné. Margit néni azonban nem hagyott fel a tanítással, magántanítványainak igyekszik visszaadni azt, amit ő is korábban a nevelőitől kapott. A matematika-fizika szakos tanárnő generációk egész sorával szerettette meg a számok, valamint a képletek világát.

 
Ötvenhét dolgos év után Magyar Lajosné nyugállományba vonult– olvasható a szilady.net oldalon. Hétfőn elköszönt az Alma Mater-től, a Szilády Áron Református Gimnáziumtól. Margit néni 1962. óta tanított matematikát és fizikát az intézményben. Generációk egész sorát oktatta és igyekezett minden diákjával megkedveltetni a számok, valamint a képletek bonyolultnak tűnő világát. Több olyan halasi család van, akinél az édesanyát és a lányát is Margit néni tanította.
margitnénibödscs
 
A gimnazisták szerették őt, volt aki azt mondta, hogy a tanárnő varázsolt életet az egyébként ridegnek tűnő és száraz tantárgyakba. Magyar Lajosné a közelmúltban vehette át az idén 350 éves gimnázium elismerését Bödecs Pál főigazgatótól. Margit nénitől megtudtuk, hogy ezután is rendszeresen bejár majd a szeretett intézménybe és természetesen magántanítványokat is vállal. Ahogy ő fogalmazott, tanítás az élete és vissza akar adni a diákoknak mindent, amit valaha ő is kapott nevelőitől.
Jáger Levente
Fotó: szilady.net, Pál László