Családos tábor ötödször
Közélet

Családos tábor ötödször

Nyaralás és lelki feltöltődés ,–  a kiskunhalasi reformátusok, családosok és egyedülállók  2 éves kortól 75 éves korig idén is megrendezik családos gyülekezeti táborukat Nagybörzsönyben. A tábor résztvevői egyedülálló módon tapasztalhatják meg az összetartozást, a generációk találkozását, ugyanakkor ki-ki a maga életkorának és érdeklődésének megfelelő kisebb csoportokhoz csatlakozhat.

 
A tábor résztvevői a reggeli közös éneklés után a napi témát felvezető előadást követően életkor szerinti csoportokban beszélgethetnek. Délután pedig ajánlott programokon vehetnek részt. A lelkes túrázók bevethetik magukat rengetegbe, jó idő esetén felkereshetnek egy közeli strandot, de a falu és közvetlen környéke is sok látnivalót kínál.
 
Nagybörzsöny
 
Az est lezárásaként a tábor felkerekedik, hogy a faluban található evangélikus templomban megtartsák az esti áhítatot. A hetet vidám „ki mit tud”, tábortűz, és imaséta zárja. A tábor a jókedv és lelki elmélyülés üdítő keverékét kínálja a jelentkezőknek, akik lelki növekedésre és feltöltő közösségi együttlétre vágynak. Hétfőn összesen 70 fővel indulnak útnak a lelkes táborozók!    

Szöveg-fotó: Édes Árpád