Nagy buli volt a bográcsozás
Közélet

Nagy buli volt a bográcsozás

Finom bográcsos étel készült a Sóstó partján, mégpedig egy rendhagyó, ám annál ötletesebb kezdeményezés nyomán. A gyermekjóléti szolgálat, az IrányAdó programfüzet segítségével óriási buli lett a főzésből.

 
Mester Sándorék ötlete és kezdeményezése célba ért. Még az előző esti kiadós vihar és eső sem tántorította el a szervezőket és a résztvevőket attól, hogy együtt töltsenek pár kellemes órát a Sóstó partján és közben finom bográcsos étel készüljön.
főzésdbe1 A korábban közzétett felhívás, amely mindenkit arra buzdított, hogy hozzon 9,5 centi kolbászt, krumplit hagymát és kést a pucoláshoz, meghallgatásra talált. Több mint harmincan adták össze az ebédet, amelyet közösen főztek meg. Még a szemerkélő eső sem szegte kedvét a megjelenteknek, akik addigra már közel negyvenen voltak.
zésbe3
A paprikás krumpli felségesre sikeredett, mindenki teli hassal vehetett részt a tó körüli sétán. – Kifőztük, kiosztottuk, megettük. Már most biztos, hogy ez lesz a jövő évi jelszó is. Minden segítőnek köszönet, aki pedig ott volt, az életre szóló élményekkel gazdagodott – fogalmazott az ötletgazda főszakács Mester Sándor.
főzlsbemester
Fotó: Anda Péter