Csipkés történet, polgármesteri sajtóközlemény
Közélet

Csipkés történet, polgármesteri sajtóközlemény

Az elmúlt években több alkalommal indultak, és fejeződtek be különböző vizsgálatok az önkormányzati szervezeteknél. Számos ügy munkaügyi eljárás keretében folyt, egy részük bírósági szakaszba is lépett, több esetben pedig büntető eljárás is indult. Egy-két nagyobb ügy kivételével a közvélemény nem szerzett róluk tudomást, a vétkesek megkapták büntetésüket, a rend helyreállt. Az esetek többségében senkinek sem állt érdekében a nyilvánosság elé tárni a szennyest; határozottan kerültük, hogy Kiskunhalast ismét a bűnügyi, vagy bulvár hírekből ítélje meg az ország -írja többek között sajtóközleményében a halasi csipke körül kialakult helyzet kapcsán Gyovai István polgármester

 
(Folytatás) Az önkormányzati ciklus végére mégis sikerült egyes képviselő-testületi tagoknak a város és az ország nyilvánossága előtt botrányt teremteni. Az események drámaiak, de a róluk szóló hírek a szándékukkal ellentétben távolról sem a bűnügyi, legfeljebb a politikai, de inkább a bulvárhírek szintjét ütötte meg.

A Halasi Csipke Közalapítvány Felügyelő Bizottsága (FB) múlt év végén kezdeményezett „véletlenszerű” vizsgálatának súlyos szabálytalanságokat feltételező jelentésére alapozva az alpolgármester márciusi előterjesztése a polgármestert kívánta kötelezni, hogy ”büntetőeljárás megindítását kezdeményezze a Legfőbb Ügyészségen, hűtlen kezelés bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen.” Az előterjesztést végül nem tárgyalta a testület, ám áprilisban „átfogó ellenőrzést” rendelt el egy „teljes jogkörrel” felruházott vizsgáló bizottság felállításával. A bizottság tagjai közé az Alapítvány egyes kurátorait is delegálták, mely összeférhetetlen a tisztségükkel. A határozat végrehajtását - polgármesteri jogommal élve - felfüggesztettem, újra tárgyalásra ítéltem.

A határozat egyes tételeit a Kormányhivatal, és a Járási Ügyészség is törvénytelennek minősítette, az újra tárgyalás alkalmával született döntés ezért nem tartalmazta a korábbi célokat, mindössze egyetértett az FB törvényben rögzített feladataival, semmi több. Az FB viszont új vizsgálatba kezdett, melynek munkájában az összeférhetetlensége ellenére a két kurátor is részt vett.

Az elvégzett vizsgálat eredményeként született július végi FB határozat „tekintettel a vizsgálati jelentésben megfogalmazott többszörös gazdálkodási szabálytalanságra … javasolja a Halasi Csipke Közalapítvány Kuratóriumának, hogy … ismeretlen tettes ellen tegyen büntető feljelentést.”

A féléves vádaskodás tehát visszajutott kiindulási pontjához, ugyanaz az FB ismét javaslatot tett ismeretlen tettes elleni feljelentésre, bár már nem bűncselekmény megalapozott gyanúja, hanem mindössze gazdálkodási szabálytalanságok miatt.

Fél év eltelt, és meggyőződésük ellenére sem a képviselők, sem az FB, sem a vizsgálók nem éltek felelős állampolgári jogukkal, és kötelességükkel: nem tettek feljelentést.
Nem vállalták, csak tovább kenték, a Kuratóriumnak tettek javaslatot. Annak a Kuratóriumnak, melynek rövidesen hivatalába lépő elnöke - a Kuratórium várható döntése alapján – aláírásával indítja útjára a leginkább általa vágyott feljelentést. Ezt megtehette volna fél évvel ezelőtt is - Kiskunhalas, és a Csipke nevének befeketítése nélkül.

Mindenesetre az a helyzet is előállhat, hogy a Kuratórium nem támogatja a javaslatot, vagy a feljelentést megalapozott gyanú hiányában a bíróság elutasítja. Mi lesz akkor?

Nem lesz semmi. A vádaskodók a céljukat már elérték, a folyamatos zaklatás miatt az elnök és az igazgatónő lemondott. Kiliti Zsuzsanna másfél évtizedes elismert munkája véget ért, napokon belül nem lesz felelős vezetője a munkaközösségnek, a rendezvények szervezésének, a jól kiépített kapcsolatok ápolásának.

Számtalan halasi lakos véleményét tolmácsolom azzal, hogy most is megköszönöm Zsuzsika munkáját, amit becsülettel, lelkiismerettel a város javára tett. Szakmai és emberi hozzáállásával, és együttműködő munkatársaival a csipke ügyét messze a város fölé emelte, s ezzel Kiskunhalas, Magyarország ismertségét, jó hírét, megbecsültségét növelte.

Nehéz lesz pótolni a tapasztalatokat, rendkívül nehéz lesz megtalálni, újraépíteni a csipke kapcsolatrendszerét, s épp ezért lesz nehéz kiválasztani a megfelelő, új vezetőt. Az elmúlt félév eseményei alapján bevallom, félek, hogy az igazgatói állás pályázata újabb meglepetéseket okozhat.

Bármilyen eredmény is születik, az új képviselő-testület felelőssége lesz az elmúlt év Csipke Alapítvánnyal kapcsolatos döntéseit megváltoztatni, vagy megerősíteni, s ezzel a Halasi Csipkéhez méltatlan eljárások sorozatát hosszú időre lezárni.

A képviselő-testület felelőssége?

Valamennyi választó közös felelőssége!


Kiskunhalas, 2014. augusztus 7.

Gyovai István
polgármester