„Gyorsan, bátran, hűséggel”
Közélet

„Gyorsan, bátran, hűséggel”

Tisztelettel adóztak a halasi kerékpáros zászlóalj emléke előtt egykori laktanyájukban, mely ma a Ván Iroda Kft. székháza. Táblát is avattak tiszteletükre az épület bejáratánál, a földszinten pedig fotókiállítás nyílt, bemutatva az alakulat életét.

Végső István, az ünnepséget és tárlatot szervező Pásztortűz Egyesület elnöke rámutatott: több mint 82 éve érkezett ide egy zászlóalj, mely Kiskunhalas emblematikus alakulatává vált.

Az egykori laktanyát a Ván család újította fel, és őrizte meg az utókornak. A benne működő Ván Iroda Kft. nevében dr. Ván Lajos tulajdonos szólt a megjelentekhez. Úgy fogalmazott: felemelő ebben a házban lakni és dolgozni, ahol egykor őseink felkészültek, hogy életüket adják a hazáért.

A megnyitón Fülöp Róbert alpolgármester mondott beszédet, kiemelve a kerékpáros zászlóalj tiszteletreméltó tetteit, a katonák teljesítményét.

kerekpari 08

Az emléktáblán „Gyorsan, bátran, hűséggel” Emlékül az 1932 és 1944 között ebben a laktanyában állomásozó Balogh Ádám honvéd kerékpáros zászlóalj katonáinak felirat olvasható. Rácz István tábori lelkész és Finta József plébános áldotta meg a katonák tiszteletére. Azokra emlékeztek, akik a hazáért az életüket adták. Akik erősként kiálltak a gyengébbekért és vállalták a felelősséget embertársaikért. Az áldást követően került sor az emlékezés koszorúinak és virágainak elhelyezésére. A Honvédelmi Minisztérium is képviseltette magát.

Az épület földszinti helyiségében kiállítás nyílt Képek egy alakulat életéből címmel. A Kiskunhalas históriájának részét képező zászlóalj visszatér egykori laktanyájába ezzel a fotókiállítással.

Az ünnepségen résztvevők közösen elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. A rendezvényen közreműködött Vladár Károly, aki a fotókiállítás megnyitójára katonadalokkal érkezett.

Pál László
Fotó: Pozsgai Ákos

{phocagallery view=category|categoryid=1406|limitstart=0|limitcount=0}