Civil tevékenység a temetőben
Közélet

Civil tevékenység a temetőben

Minél közelebb a Halottak Napja annál többen járnak ki a temetőkbe. Elhunyt szeretteink sírjainak rendbetétele, a gyertyagyújtás minden évben kötelességünk. Ám vannak, akik sírhalmait már senki nem gondozza. Azonban akadnak egyesületek és magánszemélyek, akik gondot fordítanak a számukra ismeretlen személyek sírhelyeinek gondozására is.

 
 
Megalakulása, 2008 óta a Pásztortűz Egyesület régi, kiskunhalasi sírköveket és katonai nyughelyeket is igyekszik megmenteni. Idén a régi református temető megrongált, eldöntött, felborított sírköveinek helyreállítása indult el a társadalmi szervezetnek köszönhetően. Közel 15 darab hányattatott sorsú sírkő, obeliszk kerül vissza a helyére, sírkőfaragó szakemberek segítségével. 
 
Október végén a római katolikus temető főbejáratánál elhanyagolt Czurda-sírhely helyreállítása, illetve az első világháborús parcella rendbetétele történt meg  Az egyesület révén mintegy 90 hősi halott sírköve és sírhalmának környéke szépült meg a Halottak Napjára. 
 
Az Pásztortűz Egyesület célja, hogy minél több síremlék méltóképpen helyreállításra kerüljön, ezzel is emlékezve elhunyt őseinkre. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy november 11-én (kedd), délelőtt 11 órától az első világháborúban elesettek emlékére közös gyertyagyújtás lesz a kiskunhalasi katolikus temető 11. parcellájában (ravatalozó mögötti parcella). Várnak minden emlékezőt!
 
Szöveg-fotó: Végső István