Kitüntették Dósa Istvánt
Közélet

Kitüntették Dósa Istvánt

A Martonosi Pál Városi Könyvtár adott otthont az első Cum Gratia-díj átadóünnepségének. A rangos kitüntetést 2014-ben alapította az Öregdiákok Halasi Egyesülete, és a tervek szerint minden esztendőben átadják majd egy-egy nyugdíjas, vagy aktív pedagógusnak.

 
Az ünnepségen Kovács Sándor, az egyesület elnöke elevenítette fel az elmúlt hónapok legfontosabb eseményeit. Nagy sikernek értékelte, hogy már több mint negyven állandó tagjuk van, és mint mondta, büszke arra is, hogy annyi nehézség után végül idén átadhatják az első kitüntetést.
 
A Cum Gratia-Díj Csiszér Erzsébet emlékére, tiszteletére jött létre, s minden évben egy, a tagok által szavazás útján javasolt és megválasztott pedagógus kaphatja meg. 2014-ben Dósa István vehette át az elismerést. A díjazott meghatódva elevenítette fel 51 éven át tartó tanári, edzői pályafutását.
 
Az est során több általános- és középiskolás tanuló is közönség elé állt egy-egy prózával vagy zenés produkcióval. További részletek a Halas TV szerdai Híradójában láthatók.
 
Szöveg-fotó: Szőri Attila
 
{phocagallery view=category|categoryid=1446|limitstart=0|limitcount=0}