Igen, lesz tűzijáték!
Közélet

Igen, lesz tűzijáték!

Ismét lesz újévi tűzijáték Kiskunhalason, a képviselő-testület percekkel ezelőtt döntött arról, hogy így ünnepeljen a város. Csak a rendezvény költségeivel kapcsolatban alakult ki némi vita.

 
A Halasi Média és Kultúra Kft. (HMK) szervezésében ismét együtt ünnepelheti az új esztendőt Kiskunhalas. 2015. első perceiben hosszú évek után ismét lesz tűzjáték, a tervek szerint tízperces időtartamban. Annak kapcsán nem volt egyetértés, hogy az adventi rendezvénysorozat és vásár támogatása a városháza feladata-e.
 
Vízkeleti Szabolcs azt indítványozta, hogy 700 ezer forint helyett 500 ezer forint legyen a programokra. Indokként azt hozta fel, hogy az adventi vásár bevételeiből finanszírozni kellene a köré épülő programokat. A testület a csökkentés nem támogatta.
 
Szűcs Csaba alpolgármester kritikusan fogalmazott, szerinte  a jövőben olyan rendezvényeket kell szervezni, amelyek megmozgatják a családokat is. Skribanek Zoltán viszont az újévi és az adventi programok közösségépítő erejét emelte ki. A testület végül 14 igen szavazattal és Vízkeleti Szabolcs tartózkodása mellett támogatta azt, hogy a HMK 700 ezer forintot kapjon az újév köszöntésére, valamint az adventi események finanszírozására. (A teljes előterjesztés itt olvasható.)
Jáger Levente
A fotó illusztráció