Óvodától középiskoláig zöldültek
Közélet

Óvodától középiskoláig zöldültek

2015 a fény nemzetközi éve, ennek jegyében rendezte meg szakmai napját – ötödik alkalommal – a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete.

A jelenlévőket Kiskunhalas alpolgármestere, Farkas Dániel köszöntötte. A program első részébenSarkadi Péter újságíró, pedagógus, a 2014-ben Ozone Zöld-díjat nyert Greenfo (zöld iránytű a neten) környezetvédelmi honlap felelős szerkesztője, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezető riportere tartott előadást a megújuló energiákról a Bibó István Gimnáziumban, a nyolcadik osztályosok és a Felsővárosi Ökoiskola hetedikesei számára. Az előadáson Sarkadi Péter a környezetszennyezés súlyosságát illusztrálta rendhagyó fotók segítségével, majd a különböző megújuló energiaforrásokról, a környezetünk védelmének lehetőségeiről, a felelősségvállalásról beszélt a diákoknak.

ovisokszavalnak

Délután a Közösségek Házában folytatódott a szakmai nap, ahol városi óvodás versmondóversenye került sor. A zsűri elnöke Sarkadi Péter, tagjai Bencsik Márta, médiajogász, Tóthné Felföldi Zsuzsa, a Martonosi Pál Városi Könyvtár könyvtárosa és Palásti Károly, a Bibó István Gimnázium igazgatóhelyettese volt.

Ebben az évben – a korábbi évekhez képest is – sokkal többen vettek részt a rendezvényen. A 31 óvodás Kányádi Sándor Ha a Napnak című versrészlet közös elszavalásával köszöntötte a fény nemzetközi évét.

Ezután következett a verseny. A gyermekek remekül helytálltak, különleges, egyedi versekkel készültek. Minden versmondó kapott ajándékot: Gévai Csilla nagyon zöld munkafüzetét.

A legjobb hat versenyző – Schneider Vanessza, Szabó Botond, Szabó Kocsis Ádám, Papp Csanád, Sebestyén Simity Lorin, Huszár Noémi – jutalma, hogy 2015. március 7-én, a Hatvani Zoltán emlékére rendezett, megyei középiskolás szavalóverseny megnyitóján ismét bemutatja produkcióját.

Tekintse meg a verseny legérdekesebb pillanatait Facebook oldalunkon!

Szöveg: Mongyi Marianna
Fotó: Anda Péter, Szőri Attila

{facebookpopup}