Hat órán át mentették
Közélet

Hat órán át mentették

Több mint hat órán át tartott annak a mezőgazdasági vontatónak a mentése, amelynek  megrakott pótkocsija tengelyig süllyedt az útpadka mellett földben a Fazekas Mihály utcában. Zákányszékről érkezett egy másik szerelvény, öten, órákon át, kézi erővel pakolták át a rakományt.

 
 
 
Egy Mercedes traktor és megpakolt pótkocsija nem mozdulhatott órákon át a Fazekas Mihály utcából. Mivel a gépek nem használhatják az 53-as főutat, évek óta ezen a szakaszon közlekednek. A zákányszéki fiatalembernek ez volt aznap, az utolsó fuvarja, amikor megtörtént a baj.
Egy autó miatt kellett lehúzódnia az útról, de néhány másodperc is elegendő volt ahhoz, hogy tengelyig süllyedjen a vontatmány, amely trágyát szállított. Mivel az elmondások alapján a megyei  katasztrófavédelmi ügyelet úgy ítélte meg, hogy nem akadályozza a szerelvény a forgalmat, így nem riaszthatták a tűzoltókat sem. Rendőrök is jártak az esetnél, de ők sem tudtak segíteni.
 
Végül egy másik szerelvény érkezett Zákányszékről. Öten, egy utcabeli fiatalember segítségével kézi erővel pakolták át a rakomány nagy részét a másik pótkocsira. Este tíz óra körül, hat órával az elakadás után a vontatmány kiszabadult. Az ott élők teával, étellel, meleg ruhával, szerszámokkal és kézi erejükkel segítették a mentést.
Nem ez az első eset, hogy a Fazekas Mihály utcában traktor és pótkocsija került nehéz helyzetbe. Két évvel ezelőtt, alig ötven méterre a pénteki esettől egy MTZ vontatmánya süllyedt el a homokban. Ezen a nyomvonalon fektették le a szennyvízcsatornát, akkor a szakemberek meg is szemlélték a területet. Most is értesítette szerkesztőségünk Vili Gábort, a Halasi Víziközmű Társulat elnökét. Úgy tűnik, hogy megoldást kell találni a bajra...
Jáger Levente
{facebookpopup}