Mária domborművet szenteltek Harkakötönyben
Közélet

Mária domborművet szenteltek Harkakötönyben

Mária domborművet szenteltek Harkakötönyben. Az emlékmű a haza szeretetére, magyarságtudatunkra, a régi és a mostani Himnuszunkra, valamint arra is emlékeztet, hogy Szent István óta Mária országa vagyunk-  olvasható többek között a dombormű mellett elhelyezett réztáblán.

 

Az alkotás a község korábban felújított főterének központi részén kapott helyet. – Mai felgyorsult világunkban érdemes megállni egy kicsit és elgondolkodni azon, hogy vannak emberek, akik fontosnak tartják a közösséget, fontosnak tartják, hogy adományozzanak, úgy, hogy még a nevüket sem tudjuk. Ebben az esetben is erről van szó, hiszen a Mária szobrot egy olyan személy ajánlotta fel Harkakötönynek, aki a nevét nem akarta megosztani, de nagy szeretettel és nagy szívvel fordul a közösség felé. Ezért hálával tartozunk az ilyen embereknek – mondta avatóbeszédében Brassó Imre polgármester.  A település első embere Bányai Gábor országgyűlési képviselővel együtt leplezte le az alkotást, amelyet Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek szentelt meg és helyezett el koszorút a talapzatánál polgármesterrel közösen.


A polgármester szerint az emlékműnél bárki megállhat majd, ha öröme vagy bánata van, megpihenhet és egy-egy imát is elmondhat. – Akkor talán meg is könnyebbül, hiszen ismét kapcsolatba kerülhet az ő teremtőjével – fogalmazott Brassó Imre, aki az emlékmű melletti réztáblán szereplő évszámokra is emlékeztetett. 2014-hez képst 100 évvel korábban akkora volt Magyarország, ahogy az emlékművön is ábrázolva van. Tavaly 85 éves volt az a harang, ami a templomnál rendszeresen hívja a település lakóit, 65 éves a község, 45 éves a templom és 25 éve történt a rendszerváltás, amely az előző évben az új Alaptörvény elfogadásával vált teljessé, amelyre Brassó Imre szerint büszkék lehetnek a magyarok Európában és az egész világon is.


Az ünnepségen a helyi Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola diákjai működtek közre, valamint Maróti Dezső, külön erre az alkalomra írt Üdvözlégy Mária című versét olvasta fel. Az ünnepséget követően Bábel Balázs érsek a közösségi házban tartott előadást a Nagyboldogasszony kultuszról. Hogy a Kalocsa-Kecskeméti érsek, valamint Brassó Imre polgármester és Bányai Gábor országgyűlési képviselő miről beszélt a Halasmédia tudósítójának, arról a Halas Tv Híradójából, valamint a Halasi Tükör jövő heti számából tudhatnak meg további részleteket. Az ünnepség képeit itt tekinthetik meg.
Pozsgai Ákos