Erősödött Szentgyörgy és Halas barátsága
Közélet

Erősödött Szentgyörgy és Halas barátsága

Egyértelműen sikeres volt Kiskunhalas bemutatkozása Sepsiszentgyörgyön azon a turisztikai kiállításon, amelyen a testvértelepülések tárhatták a szélesebb nyilvánosság elé értékeiket. A halasi standnál sokan megfordultak, a tapasztatalatok szerint komoly érdeklődés mutatkozik a strandunk iránt. A kiállítás tapasztalataival gazdagodva a jövőben még erősebb lehet a halasi városmarketing. A látogatás fontos momentuma volt az is, amikor Szűcs Csaba alpolgármester találkozott a bukaresti magyar nagykövettel, Zákonyi Botonddal.

 
Kiskunhalas és Sepsiszentgyörgy barátsága tovább mélyült. A Szent György napokra kilátogató városi delegáció mellett ezúttal bemutatkozási lehetőséget is kaptunk egy turisztikai kiállításon. Ezen a Halasi Média és Kultúra Kft. megmutathatta, hogy miért érdemes ellátogatni hozzánk. A két és fél nap során több ezren keresték fel a halasi standot. Főként a strandunk iránt volt érdeklődés, de volt, aki a finom borokat dicsérte, volt, akit a halasi csipke nyűgözött le.
A kiállítás fontos hozadéka az, hogy sok a tennivaló még a halasi városmarketing területén. A kecskeméti, a mosonmagyaróvári, valamint a veszprémi tourinform irodák előttünk járnak, rengeteget lehetett tőlük tanulni. A munkatársak pedig készségesen segítettek, megosztották velünk tapasztalatukat.  Annyi bizonyos, hogy ha versenyben akarunk maradni, meg akartjuk mutatni értékeinket, akkor a marketingre áldoznia kell a városnak.
A halasi delegációt Szűcs Csaba alpolgármester vezette, ebben Aradszky Lászlóné és Bognárné Nagy Éva képviselők mellett Juhász Gábor külkapcsolati referens kapott helyet. A szentgyörgyiek szívélyes vendéglátók voltak, lesték az odalátogatók kívánságait.
A díszvacsorán pedig Szűcs Csaba alpolgármester találkozott Zákonyi Botonddal, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott bukaresti nagykövetével. Köszönettel vette a város ajándékait, és szóba került egy Thorma János kiállítás megrendezése is a román fővárosban. A diplomata szerint komoly érdeklődés mutatkozhat a nagybányai festő művei iránt. Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester pedig jelezte, hogy a város hivatalos delegációja itt lesz majd a halasi ünnepségeken is.