(►) Változás 44 halasi egyirányú utcában
Közélet

(►) Változás 44 halasi egyirányú utcában

Talán még nem is volt Halason ennyi utcát, szám szerint 44-et érintő forgalmi változás, mint ami hamarosan életbe lép. A város egyirányú utcáinak nagy részében szemből is behajthatnak majd a kerékpárosok. A változás akkor lép életbe, amikor kikerülnek az új jelzőtáblák – tudtuk meg Farkas Dániel alpolgármestertől.

53 egyirányú utca van Halason, a közelmúltban mindet felülvizsgálták és forgalomszámlását is végeztek. Ezen adatok alapján döntött úgy a képviselő-testület, hogy 9 belvárosi egyirányú utca kivételével megengedi a szemből történő behajtást a kerékpárosoknak.

Halason erre eddig egy működő példa van, a Kárász utca, ahol a lakók kérelmezték ezt, de az óta több utca lakói is keresték hasonló kéréssel az önkormányzati képviselőket.

 

Nagy átalakulás előtt áll a halasi kerékpáros közlekedés. Az egyirányú utcákat érintő változás mellett a városközpont megújítás befejeztével keresztül lehet majd biciklizni a városközponton, és a tervek között szerepel a térségi kerékpárutak kiépítése is, melyre egyetértés van az érintett települések polgármesterei között.

Szöveg: Fehér Erika