Vezető hír volt az országos sajtóban is az óriás csipke
Közélet

Vezető hír volt az országos sajtóban is az óriás csipke

Több országos sajtóorgánum is vezető hírben számolt be a halasi társasház falára festett óriási csipkéről. A Magyar Távirati Iroda honlapján közel egy napon át volt a vezető hírfotó a lengyel NeSpoon csipkefestő street art művész monumentális alkotása, aki egyébként azt mondta az átadó ünnepségen, hogy ilyen hatalmas csipkét még nem készített sehol.


A világon egyedülálló képzőművészeti alkotás akár bekerülhetne a Guinness rekordok könyvébe is, olyan hatalmas. Az 1935-ben tervezett halasi csipke alapján készült falfestmény több mint 11 méter széles és majdnem 17 méter magas falat fed be és öt napon keresztül festették. A művész világszerte csipkével dekorálja a közterületeket, a Csipke Közalapítvány felkérése viszont számára is igazi kihívást jelentett. Az alkotóművészt, mint azt a Halas TV híradójában is elmondta, teljesen megbabonázta a halasi csipke. A Csipkeház szomszédságában lévő rendkívüli alkotás máris híres lett, a Halasmédia és a helyi sajtó mellett több országos hírportál és televíziós csatorna is a vezető hírek között számolt be róla, amely mostantól akár a dél-alföldi régió egyik kiemelt turistalátványossága is lehet.
fal01
Nagy-Apáti Ivett, a városmarketingért is felelős Halasi Média és Kultúra Nonprofit kft. ügyvezetője elmondta, hogy a cég faladatai közé tartozik, hogy reklámozzák a várost, annak azonban kifejezetten örül, hogy teljesen véletlen ugyanazt valósította meg a Csipke Közalapítvány, amit korábban már a képviselő-testület számára összeállított városmarketing koncepció is tartalmazott.

A lengyel alkotóművésznő munkáira a világhálón figyeltünk fel, ez alapján ajánlottuk a városvezetők figyelmébe, hogy hasonló képzőművészeti alkotásokkal lehetne díszíteni Kiskunhalas több pontját is. Az erre vonatkozó konkrét terveket részletesen tartalmazza a városmarketing koncepció, amelyhez a lengyel képzőművész munkáiról készült fotókat használtuk illusztrációnak – nyilatkozta az ügyvezető, aki bízik abban, hogy az országos hírnév után világhírűvé is válhat a halasi óriási csipkefestmény.
művésznő

Szöveg-fotó: Pozsgai Ákos