A Tiszti Klub ebédeltet
Közélet

A Tiszti Klub ebédeltet

Eldőlt, hogy melyik vállalkozás főzi a nyári ebédet Halason. Az ajánlatok összevetése után idén a Tiszti Klub konyhájára esett a választás – kaptuk a tájékoztatást Simon Istvántól a városháza szociálpolitikai csoportvezetőjétől.

 
 
A nyári gyermekétkeztetési program a vakáció első napján, vagyis jövő kedden indul. Az ebédet a Petőfi utcai Tiszti Klubban lehet átvenni hétköznaponként délelőtt 11 és délután fél 2 között. Halas 11 millió forint állami segítséget kap az étkeztetéshez. Ebből az összegből közel ötszáz fiatal ebédelhet 53 napon keresztül.
 
Azok a 18 éven aluliak kerülhetnek a programba, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Az ebédeltetés lebonyolítását két közfoglalkoztatott segíti. Az érintetteket próbálják minél előbb értesíteni az étkezés lehetőségéről. Augusztusban a 21-i munkanap áthelyezés miatt lesz majd egy változás az ebédeltetésben. Augusztus 8-án szombaton is kapnak majd ebédet a programba bekerült fiatalok, 21. pénteken viszont nem lesz ebéd.
Fehér Erika