(►) Népszerű volt a mérőállomás
Közélet

(►) Népszerű volt a mérőállomás

Percről-percre többen várakoztak az Egészségfejlesztési Iroda mérőállomásánál a Sóstó Csárdában. A szakemberek a mozgáskorlátozottak egyesületeinek találkozójára látogattak el. A szervezők azt mondják, szerették volna, hogy a jelenlévők a lehető legátfogóbb orvosi vizsgálatokon eshessenek át.

A vizsgálatra vállalkozó nyugdíjasok többsége korábban még soha nem vett részt ilyen méréseken. A helyi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai is hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek a nap folyamán. Mint mondják, többen vannak, akik feltehetően már évek óta szenvednek valamilyen keringési betegségben, de egészen mostanáig nem is tudtak róla.

A méréseken részt vevők száma is jól mutatja, hogy igény van az ilyen jellegű egészségügyi programokra városunkban. A mozgáskorlátozottak egyesületeinek vezetői azt ígérték, a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak majd a tagok egészségi állapotának megőrzésére.
A programban 124 597 877 forintot fordíthat a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház az egészségmegőrzés, az egészségtudatos életmód és a betegség-megelőzés céljaira a TÁMOP-6.1.2/11/3 nevű program keretében. A program az Európai Unió segítségével, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg.

Az eseményről további fotókat tekinthet meg ITT!

Szöveg-fotó: Szőri Attila