A Halasi Norma atyjára emlékeztek
Közélet

A Halasi Norma atyjára emlékeztek

Nagy Szeder István javaslatának megfelelően 1956. november 1-jén referendum jellegű szavazást tartottak Kiskunhalason. Nem személyekre, hanem a négy koalíciós pártra: a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártra, a Magyar Dolgozók Pártjára, a Szociáldemokrata Pártra és a Nemzeti Parasztpártra szavazott a város népe, a szavazáson a választásra jogosult 16 ezer ember közül 12 ezren a kisgazdákra voksoltak. A szavazás eredményével Magyarországon egyedül Kiskunhalason sikerült – ha rövid időre is – demokratikus úton megdöntetni a kommunista hatalmat. Erre a referendumra emlékeztek és a néhai politikusra szombat délután a halasi 56-os Emlékbiztosság szervezésében.


Az öt évvel ezelőtt, a halasi városháza mellett, a Hősök terén állított mellszobránál tartották a megemlékezést, ahol Dóka József építész idézte fel az 59 évvel ezelőtti eseményeket, kiemelve Nagy Szeder István munkásságát, és az úgynevezett Halasi Norma jelentőségét. Emlékeztetett arra, hogy az akkori felfokozott hangulatban a rend fenntartása érdekében hiteles vezetőre volt szükség. Nagy Szeder Istvánnak voltak elgondolásai, melyeket szilárd következetességgel vitt végig.

1956. október 30-án Nagy Szeder István – politikai ellenfeleinek kérésére – feltételekkel vállalta a Forradalmi Bizottsággal való együttműködést. A négy feltétel közül az igazán fajsúlyos a negyvennyolc órán belüli titkos szabad választásmegtartása volt, a négy koalíciós párt részvételével. A választás november 1-jén volt 95 százalékos részvétellel, a kisgazdák győzelme elsöprő erejű volt. – Nagy Szeder István világra szóló tettet vitt véghez. A halasiak szabad választással megdöntötték a diktatúrát, oly módon, hogy a kommunista városvezetők vezényelték le saját pártjuk megbuktatását. Sajnos, néhány nap múlva az orosz invázió elsöpörte a tizenhárom napot minden nagyszerűségével együtt – hangsúlyozta Dóka József.
1956 vérbefojtása után azonban ezt a kommunista vezetők nem bocsátották meg Nagy Szeder Istvánnak, éppen azok hurcolták meg, éppen azok tanúskodtak s vallottak ellene, éppen azok záratták börtönbe Nagy Szeder Istvánt, akiknek a békés szavazás megszervezésével ő az életét mentette meg – mutatott rá szónok. A beszédet követően a hallgatóság elénekelte a Szózatot, majd elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait Nagy Szeder István mellszobrának talapzatánál. Még több kép itt.
NAGY SZEDER ISTVÁN
(Kiskunhalas, 1907. március 8. -1994. július 26.)
Építészmérnök, országgyűlési képviselő, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt halasi elnöke a párt 1947-es fölszámolásáig. Pártelnöki munkájáért, noha többször is fölajánlották neki, Nagy Szeder István sohasem fogadott el díjazást. Nagy jellemmel, mély hittel és becsülettel végzett politikai, érdekvédelmi és gazdaságszervezői tevékenysége jutalmául 1945-1959 között több mint negyven börtönt kellett megjárnia.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos