Marton-emlékérem Pista bácsinak
Közélet

Marton-emlékérem Pista bácsinak

Nehéz összeszámolni, hogy mennyi elismerést, kitüntetést vehetett át Dósa István az elmúlt 61 esztendőben, amióta tanítani kezdett. A 81 esztendős egykori kiváló testnevelő, edző, sportvezető és boldog családfő, nagypapa sem tudta leplezni meghatottságát azon a meglepetés összejövetelen, amelyet Mester Sándor segítségével szervezett a Múltunk Öröksége Alapítvány, hogy kitüntesse Pista bácsit.

 

 

Nosztalgikus hangulat lengte be a napokban a Közösségek Házának egyik termét. Egykori munkatársai, ismerősei és családtagjai, valamint a Múltunk Öröksége Alapítvány tisztségviselői várták izgatottan Dósa Istvánt. A 81 esztendős pedagógus, sportvezető, edző, úttörővezető nem is tudta, hogy mi készül. Éppen ezért hatódott meg nagyon, amikor belépett a terembe és látta, hogy kik várnak rá.

Mint kiderült: az 1996-ban megalakult alapítvány, amely az egykori úttörőmozgalom emlékeit kutatja és őrzi, úgy gondolta, hogy 2015-ben Pista bácsinak adja át a Marton Jenő Emlékérmet. Révész György kuratóriumi elnök köszöntője előtt meglepetésként Pista bácsi lánya, Hedvig és unokája, Adria szavalt el egy verset az ünnepeltnek. A díjátadón kiderült, hogy a kitüntetett 1954-ben kezdett el tanítani az alsóvárosi iskolában, később Testnevelési Főiskolát végzett, volt sportcsarnok igazgató is.

Több sportágban úttörő-, majd diákolimpiai bajnokokat nevelt. A halasi grundbirkózókkal kilenc alkalommal voltak az ország legjobbjai. Nem véletlen, hogy ennek a sportágnak a szakkönyvét Dósa István írta.  Száz táborban vett részt, a játékosság, az önkéntesség és a szervezettség volt a hármas jelszava. A hétfői meglepetés összejövetelen ott volt egykori tanítványa, a fiatal korában birkózóként jeleskedő Szűcs Csaba alpolgármester is. A találkozón sok közös élményt felelevenítettek, emlékeztek és elöltöttek pár kellemes órát.