Éles kritika a városvezetésnek
Közélet

Éles kritika a városvezetésnek

Élesen bírálta a helyi Fidesz frakció eddigi tevékenységét Patocskai Tamás, jobbikos képviselő az önkormányzat elmúlt egy éves munkáját értékelve. A politikus hiányolta a választásokon beígért munkahelyteremtő beruházásokat, valamint szerinte a Fidesz a képviselő-testületben szerzett abszolút többségét arra használta fel eddig, hogy a párthoz kötődő helyi lobbi körök igényeit kielégítse úgy, hogy közben lenyúlja a város értékeit.

 

Patocskai Tamás évértékelő sajtótájékoztatóján örvendetesnek nevezte, hogy a város adósság- és kamat tehermentes költségvetéssel kezdhette az évet. Ezen kívül azonban lényegében semmilyen pozitívumot nem említett az önkormányzat elmúlt egy éves tevékenységét értékelve. Az apróbb, de lényeges közbiztonsági és a mindennapi közéletet javító intézkedések megoldása, amit ígért a Fidesz a választások során azt továbbra sem látható.


A jobbikos politikus tisztában van azzal, hogy még négy év hátra van ebből az önkormányzati ciklusból, azonban ennek ellenére hiányolja azokat a munkahelyteremtő beruházásokat, amelyeket a Fidesz az önkormányzati választások során megígért. – Új munkahelyek nem jöttek létre a városban és nem is látszanak a körvonalai sem a nagyobb munkahelyteremtő beruházásokat támogató városvezetői kezdeményezéseknek – fogalmazott Patocskai Tamás, aki az eddigieknél hatékonyabb lépéseket vár.


Szólt a városi utak állapotáról is, szerinte – a tehetősebb lakók összefogásnak és támogatásának köszönhető néhány apró lépésen kívül – nem sok intézkedés történt. Úgy vélte, ha ilyen ütemben zajlik a városi utak megújítása, akkor a következő 20 évben sem fognak megújulni. – Mindent a pályázati forrásokra várva hárít el a polgármester, úgy néz ki, hogy saját erőből nem igazán tud fejlődni a város – hangoztatta a képviselő, aki ugyanakkor arról nem beszélt, hogy milyen plusz helyi bevételekből képzelné el a Jobbik a város fejlesztését.


A jobbikos politikus sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy szerinte a Fidesz azzal, hogy abszolút többséget szerzett az önkormányzatban, bármit megtehet, és meg is tett az elmúlt egy év során. Példaként említette, hogy a támogatóit különböző jogi formákkal kifizette, a helyi cigány kisebbségnek különböző roma felzárkóztatási pályázati pénzeket pályázott meg, azok vezetőinek pedig állást intézett, ami szerinte napjainkban is folytatódik. A felzárkóztató pályázati forrásokkal egyet is ért a Jobbik, de szeretnék majd látni az eredményét is, mert, egyelőre ennek még nem igazán látszik az eredménye.


Patocskai Tamás kritizálta a városi lovarda bérbeadásának körülményeit is. Szerinte a fideszes városvezetés, idézőjelbe téve „magántulajdonba játssza át” az objektumot azoknak a lobbista köröknek, akik a Fidesz mögött állnak. A képviselő szerint egy több milliárdos vagyon évi 100 ezer forinért került át 15 plusz 5 évre egy Kft.-nek az üzemeltetésébe. Elmondása szerint a városból sok vállalkozó kereste meg a Jobbikot, azzal, hogy felháborítónak tartják, hogy míg ők egy kis üzlethelyiségért havonta fizetnek esetleg 100 ezer forintot, itt pedig milliárdos érték, 3,5 hektár területet adtak át üzemeltetésre évi 100 ezer forintért. – Ez példája annak, hogy a Fideszhez köthető érdekkörök, hogy nyúlják le a város értékeit – jelentette ki sajtótájékoztatóján Patocskai Tamás.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos