Országosan is minta lehet a halasi program
Közélet

Országosan is minta lehet a halasi program

Mintaprogram lehet a kiskunhalasi szociális segítő hálózat. Egy év alatt jelentősen csökkent a roma gyerekek igazolatlan távollétének száma az oktatási intézményekből, s észrevehető javulás mutatkozott az oktatási-nevelési lemorzsolódás terén is. Erről Szűcs Csaba, Kiskunhalas alpolgármestere beszélt Kiskunmajsán, a Bács megyei polgármesterek harmadik alkalommal rendezett kétnapos konferenciáján. A program lényege, hogy minden oktatási intézményben minimum egy roma pedagógust alkalmaztak, illetve bevezették az utcabizalmi hálózatot, amely jelentős segítséget nyújt a családoknak és az intézményeknek egyaránt. A városvezető szerint érdemes lenne átvenni a modellt más cigányok lakta települések önkormányzatainak is, ahol problémát jelenthet a kisebbségek felzárkóztatása.

 
Sok a városban a cigánysággal kapcsolatos probléma Kiskunhalason is, ami elsősorban a foglalkoztatás, a munkahelyek hiányából adódik. Sokan lemorzsolódnak az iskolákból, a bűncselekmények számát is jelentősen befolyásolják és a roma fiatalok körében is terjedő különböző bódítószerek használata is egyre komolyabb gondot jelent a városban.

Kiskunhalason két évtizede már indult hasonló kezdeményezés, szociális segítőket képeztek, de később ápoló és gondozó szakmát is lehetett szerezni. A programot rövid időre több megyében is átvették, szociális segítőket, de anyagi gondok és sok esetben a vezetők rátermettségének hiánya miatt, illetve a szociális ellátó rendszerek érdektelensége miatt megszűntek.

– A tavalyi helyhatósági választásokat követően kerültek hozzám a város szociális ügyei, nem véletlen – fogalmazott Szűcs Csaba, aki maga is cigány származású, ezért kiemelt célként fogalmazódott meg a roma fiatalok oktatása. Kiskunhalason most több év után egy évvel ezelőtt indították újra a szociális segítőhálózat programot, a rendszerben most 30 ember dolgozik a városban, akik bérét a közmunka programból tudták finanszírozni. Igyekeztek megkeresni azokat a személyeket a cigányok körében, akik alkalmasak a segítő feladatok ellátására, akiket elfogad a cigány kisebbség, de a többség is.
Az iskolákban, óvodákban az intézményi és szociális segítők mellett, utcabizalmik is tevékenykednek a cigányok lakta településrészeken. – Az intézményekben dolgozó szociális segítők jelzik az utcabizalmiaknak, ha hiányzik egy-egy gyerek az óvodából, vagy az iskolából, és ha kell, felkeresik a családokat és elkísérik a gyerekeket az iskolákba, óvodákba. A segítők igyekeznek segítséget nyújtani az iskolákban a problémásabb cigánygyerekek kezelésében is.

A szociális segítők a családsegítő szolgálat, az oktatási intézmények és a városháza szociális ügyeket intéző csoportjának munkáját is segítik, de időnként át is veszik a különböző ügyek intézését. Ilyen például a szociális kérelmek kitöltése, korábban számos esetben előfordult, hogy egy-egy család azért nem kapott szociális támogatást, mert a családból senki nem tudott írni és olvasni – mondta az alpolgármester. Az utcabizalmik másik fő feladata a közvetlen lakókörnyezet, az utcák rendben tartása is. A problémásabb lakó knál, vagy utcákban megkezdték felszámolni a felgyülemlett szemetet maguk az ott élők bevonásával, hogy ne az önkormányzatnak kerüljön pénzébe a szemét eltakarítása.

Az első év tapasztalatai alapján sikeresnek nevezte a programot Szűcs Csaba, míg a cigánygyerekek egy része korábban nagyon sokat hiányzott az iskolákból, nem vettek részt a tanulmányi munkában, az órákon, ezért sok esetben a tanulmányi eredményeik a minimális szintet sem érték el – hangsúlyozta a politikus, aki szerint az egy évvel korábbi állapotokhoz képest az egyötödével kevesebb lett a lógós gyerek. Ez számokban azt jelenti, hogy a korábbi közel nyolcvan fiatalból már csak 20 cigánygyerek bukott meg a 2013-2014-es tanévben. Egy felzárkóztató programnak köszönhetően azonban nekik is tudtak segíteni, a pótvizsgán így már mindössze csak hárman nem mentek át.
 
Az alpolgármester épp ezért fontosnak nevezte, hogy más települések önkormányzatai is átvegyék a programot, amire most jó esély mutatkozik, hiszen a megyei önkormányzattal összefogva a halasi városvezetés számos fórumon igyekszik beszámolni és átadni tapasztalatait az érdeklődő önkormányzatok vezetőinek. A mintaprogramot bemutatták Emberi Erőforrások Minisztériumában is, az anyag ott van Balog Zoltán miniszter asztalán, az elsődleges információk szerint a szaktárca támogatja, hogy országosan is mintaprogrammá váljon a kiskunhalasi gyakorlat.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos