A Bajza utca az első lépés volt
Közélet

A Bajza utca az első lépés volt

Több mint 650 méter hosszúságban, hat méter szélességben újult meg az elmúlt hetekben a Bajza utca. Hivatalosan csütörtökön délelőtt adták át a beruházást, amely a Halasi Városgazda Zrt. kivitelezésében történt. Mint megtudtuk: hosszas előkészületek előzték meg az építkezést, Bányai Gábor országgyűlési képviselő pedig azt emelte ki, hogy Kiskunhalas nem az Európai Unióra várt, hanem példás gazdálkodással útépítésre fordította a halasiak adóforintjait. A jövőben több helyi gyűjtőút újulhat meg hasonló módon.

 
 
- Azért ez az utca volt az első a gyűjtőutak sorában, mert itt kész tervek voltak - hangzott el a délelőtti sajtótájékoztatón, a Bajza utcában. Ez volt az első olyan szakasz, amelyet a Halasi Városgazda Zrt. kivitelezésében újítottak fel. Mint megtudtuk Molnár Ferenc vezérigazgatótól, a cég adta a közbeszerzésen a legkedvezőbb ajánlatot  23 millió forint értékben. Komoly feladat volt az út alatti csatorna kitisztítása, a régi burkolat felmarása is.
Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester azt emelte ki, hogy évek óta halogatott beruházás volt a Bajza utca renoválása. Sokat lobbizott érte a körzet képviselője, dr. Bognárné Nagy Éva. Külön öröm, hogy a kivitelezést a Városgazda Zrt. végezte. Hamarosan kijelölt gyalogátkelő is lesz majd a kereszteződésben. Elmondták, hogy a gyűjtőutak sorában a jövő esztendőben a Petőfi utca következhet. 
Bányai Gábor országgyűlési képviselő szerint példaértékű az, hogy a városvezetés nem az uniós forrásokra várt, hanem cselekedett. Példás gazdálkodással sikerült a halasiak adóforintjait útépítésre fordítani. Ez a lehetősg korábban is fennállt, de nem élt vele senki. Ez a beruházás jól mutatja, hogy mennyi mindent el lehet érni felelős gondolkodással. További részletek az esti híradóban. Még több kép itt.
Jáger Levente